Kárpátaljaiak Nyíregyházán: Future at hand!

2011. május 13–14. között került sor a Future at hand! – Raising the civil partnership in strategic and project-planning (Kezedben a jövő!) elnevezésű két éves projekt első alkalmára, melynek a Nyíregyházi Főiskola adott otthont.

A projekt 2011. január 1. – 2013. január 1-ig tart, és 2 nyári táborból és két kétnapos workshopból áll. A projektnek két specifikus célja van:

1. megfelelő szakmai megalapozottságú, erős civil háttérrel rendelkező regionális együttműködés és szakmai képzés létrehozása.

2. olyan akciótervek kidolgozása a projekt ideje alatt, amelyek figyelembe veszik a térség lehetőségeit és erősítik a helyi civil szféra kezdeményezéseit.

A közös projekt munkájában részt vettek a KMPSZ küldöttei,  a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola  tanárai, diákjai és az UNE diákjai.

Az egybegyűlteket Bánfalvi Katalin projekt-koordinátor köszöntötte, majd Szabó Attila előadása következett, melyben a projekt-tervezésről beszélt.

A délután során szekcióülésekre került sor, ahol a projekt résztvevői a területfejlesztés öt kiemelt témájában tekinthették át a határrégió helyzetét, és önálló munkacsoportokban végzett munkával akciótervekben fogalmazhatták meg a civil társadalom szempontjából lényeges kitörési pontokat:

1. Helyi turizmus fejlesztése

2. Közös kulturális örökség feltárása

3. Helyi, kisléptékű kooperáció a szolgáltatások területén (média)

4. Természeti értékek védelme

5. Megújuló energiaforrások használata

Az öt téma vezetői kárpátaljai és magyarországi tanárok, szakemberek közül kerültek ki: minden munkacsoportnak egy magyarországi és egy kárpátaljai vezetője van.

A szekcióülések során a munkacsoportok kialakították egy éves közös munkájuk előzetes munkatervét.

A tréning másnapján szakmai kirándulás keretében a résztvevők megismerhették a vidék természeti adottságait, szépségeit: ellátogathattak a Bátorligeti Természetvédelmi Területre, Nyírbátorra és Máriapócsra.

A rendezvénysorozat a Pro Minoritate Alapítvány jóvoltából jött létre.

Kárpátalja.ma