Kárpátaljai képviselők a téli időszámításról
A kárpátaljai képviselők a téli időszámítás eltörlésére vonatkozó rendelet visszavonására szólították fel a parlamentet.
A kárpátaljai képviselők a téli időszámítás eltörlésére vonatkozó rendelet visszavonására szólították fel a parlamentet.
Nagyon úgy tűnik, hogy Julija Timosenko elítélésével nagyobb fába vágta a fejszéjét az ukrán kormány, mint gondolta.
A Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök hétéves börtönbüntetésének alapjául szolgáló törvénycikkely szellemében ugyanennyi időre lehetne elítélni minden eddigi ukrán elnököt, a miniszterelnökök egy részét és sok korábbi, valamint jelenleg hivatalban lévő állami főtisztviselőt – írta pénteken utcára került számában a Korreszpondent című ukrán hírmagazin.
Ha a Beregszász– Csap országúton haladva, Dimicső község keleti végében rátérünk egy, a főútvonalhoz jobbról csatlakozó, meglehetősen pocsék állagú mellékútra, két kilométer megtétele után befuthatunk a mindössze 680 lelket számláló, színmagyar Tiszaágtelekre, melyet csupán az Ungvárról – Kisgejőcön át – Nagydobronyba tartó, a kistelepülést naponta ötször érintő autóbusz kapcsol össze a külvilággal.
Az Ungvári Nemzeti Egyetem diák érdekvédelmi szervezetei közösen nyújtanak be petíciót a Lembergi Vasúthoz és a Kárpátaljai Állami Közigazgatáshoz, amiben a 801/802, illetve 803/804 számú (Edelveis) vonatok közlekedési rendjének visszaállítását kérik.
Ukrajna nyugati részén, közel az ukrán-magyar határhoz, rengeteg ember él borzasztó körülmények között.
2011. október 11-én Nagyberegen (Beregszászi járás) II.világháborús bombát talált egy férfi kerti munkálatok közepette saját udvarán-adta hírül a zakarpattya.net.ua.
Széleskörű társadalmi összefogás segítségével újították fel a tiszacsécsei Móricz Zsigmond Emlékházat, melynek átadási ünnepségét szerdán tartották az író szülőfalujában.
Mostanában újra sokat hallani Julija Tyimosenkóról, a volt ukrán miniszterelnöknőről. Vagy nem is róla, hanem Timosenkóról? Rendet teszünk a zűrzavarban.
„Reméljük, hogy kedvező hatása lesz a (Viktor Janukovics) elnökre minden oldaról gyakorolt nyomásnak. Reméljük, hogy ez csak egy vagy két hónapig tart” – jelentette ki Jevhenyija Carr anyja kijevi irodájában a francia hírügynökségnek adott interjúban.
End of content
End of content