Debreceni vendégek a Rákóczi-főiskolán
November 20-án találkozóra került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a Debreceni Egyetem képviselőivel.
November 20-án találkozóra került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a Debreceni Egyetem képviselőivel.
Az ukrán vezetés egymás után váltja le a magas rangú rendvédelmi vezetőket, köztük a belügyi irányítás és az ukrán titkosszolgálat több megyei főnökét – írta kedden a Komerszant-Ukrajina című ukrán lap.
Az ukrán nőknek 3-4 gyermeket kellene szülniük ahhoz, hogy az ukrán nép fennmaradjon, vagyis csupán ebben az esetben maradna Ukrajna lakossága 45 millió fős szinten – szerepel az ukrán egészségügyi minisztérium közleményében.
Ukrajna azt javasolta a magyar kormánynak, tekintsék át annak lehetőségét, hogy közösen ellenőrizzék a teherszállítmányokat a záhonyi határátkelőnél – közölte hétfőn az ukrán infrastrukturális minisztérium.
Rovatunkban olyan Kárpátalján élő magyarokat mutatunk be, akik hivatásukkal, mesterségükkel az itt élőket szolgálják.
A tompított fényszóró településeken belüli használatára kérte az ukrán rendőrség az autóvezetőket abból az alkalomból, hogy vasárnap emlékezik meg a világ a közlekedési balesetekben elhunytakról.
A tompított fényszóró településeken belüli használatára kérte az ukrán rendőrség az autóvezetőket abból az alkalomból, hogy vasárnap emlékezik meg a világ a közlekedési balesetekben elhunytakról.
Az ukrajnai éhínség áldozataira emlékeznek egy dokumentumfilm megnézésével szerdán, 18 órakor a szegedi Eötvös kollégiumban.
A KMKSZ megállapítja, hogy az ukrajnai nyelvtörvény normaszövege lehetőséget nyújt a magyar nyelvnek az állami szférában történő széles körű alkalmazására. Az elfogadása óta eltelt hónapok, amelyeknek a törvény végrehajtásához szükséges technikai jellegű intézkedések megtételével kellett volna telniük, az illetékes szervek tétlenségét mutatták.
Az ukrajnai választásokat megnyerő Régiók Pártjának minden ötödik leendő parlamenti képviselője közeli rokonságban áll a jelenlegi ukrán vezetés valamely tagjával.
End of content
End of content