Közélet

  • Jótékonysági est Péterfalván

    2011. március 13-án jótékonysági estre került sor tiszapéterfalvi kultúrházban.   A rendezvény célja a Tivadarfalvai és a Técsői Református Líceumok támogatása. A vendégek köszöntése után Seres János és Ambrus Pál bemutatta az oktatási intézményeket, majd felléptek a líceumok diákjai.

  • Naszvadi György a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán

    2011. március 14-én kárpátaljai látogatása során – Bacskai József a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátus főkonzuljának és Tóth István Beregszászi Konzulátus főkonzuljának kíséretében – a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán járt Naszvadi György, a Magyar Köztársaság Nemzetgazdasági Minisztériumának államháztartásért felelős államtitkára. Orosz Ildikó a főiskola elnöke, és Soós Kálmán a főiskola rektora köszöntötték a vendéget,…

  • Ukrajnában erős földrengéstől tartanak

      Egy, a napokban számos internetes hírportált bejáró, hír szerint Ukrajnában erős földrengés várható, amely Krímen a Richter-skála szerinti 7-es, Kárpátalján 5-ös erősségű lehet. A cikk szerint a Japánban bekövetkezett nagy erejű földrengés a közeljövőben világszerte számos erősebb földrengést, vulkánkitörést, cunamit gerjeszthet, és nem kivétel ez alól Ukrajna területe sem.

  • A magyarság félelem nélkül ünnepelhesse március 15-ét

    Az Emberi Méltóság Tanácsa nagyon fontosnak tartja, hogy a 150 ezres kárpátaljai magyarság félelem nélkül ünnepelhesse meg március 15-ét, és elfogadhatatlannak tekinti az ukrán hatóságok kérését az ünneplés elhalasztását illetően – közölte Lomnici Zoltán, a testület elnöke az MTI-vel vasárnap a kárpátaljai Vereckén. Kiemelte: minden népnek, így a magyarnak is joga van – határokra való…

  • Jótékonysági bál Visken

    A második világháborút követően a jelenleg 8800 főt, köztük 4000 magyar nemzetiségű polgárt számláló Visken is felszámolták az addig működő magyar óvodát, s csak a rendszerváltás időszakában, 1989-1990 táján indították be a magyar csoportot az ukrán nyelvű állami gyermekintézményben, ami azonban természetesen nem elégíti ki az igényeket, s szükségessé vált az önálló magyar óvoda létrehozása.

End of content

End of content