Szijjártó: sikeres volt a második nemzetközi evakuáció
A kimenekítettek késő este a Csap–Záhony határátkelőnél léptek Magyarország területére.
A kimenekítettek késő este a Csap–Záhony határátkelőnél léptek Magyarország területére.
„A szabadságunkon kívül nincs mit vesztenünk” – hangsúlyozta az elnök.
Gulyás szerint az ország biztonsága még a választásoknál is fontosabb.
Az ukrán küldöttség jelenleg Lengyelországban van.
Viktor Mikita reagált a közösségi hálókon terjedő, Magyarországot lejárató nyilatkozatokra.
Lavrov azt mondta: elfogadhatatlan Oroszország számára, hogy több európai ország területén amerikai nukleáris fegyver van.
Kevesebb mint egy hét alatt Magyarország már több mint százezer menekültet fogadott be Ukrajnából.
A NATO és Európai Unió bebizonyította egységét és eltökéltségét.
A jelenlegi helyzetben nem lesz külső katonai beavatkozás – jelentette ki Olaf Scholz német kancellár.
Valótlan állítás, miszerint a szeretetszolgálat adományait nem engedik át Kárpátaljára.
End of content
End of content