Scholz: „nagyon-nagyon drámai” időszak kezdődhet Ukrajnában
Szerinte a jelenlegi vérontás csak a kezdet.
Szerinte a jelenlegi vérontás csak a kezdet.
A teljes Kárpát-medence magyarsága összefogott a kárpátaljai magyarok, valamint az Ukrajnából menekülők megsegítéséért.
Nyolc európai uniós tagállam indított kezdeményezést Ukrajna európai integrációjának elősegítéséért.
Hétfőn Fehéroroszországban öt órán át tartó kétoldalú tárgyalások folytak.
Az Oroszországgal fenntartott kapcsolatokat többé nem a kereskedelem fogja meghatározni – mondta.
„A magyar emberek nem akarják ezt a háborút. Békét akarunk a szomszédságban és a térségben egyaránt” – hangsúlyozta.
Putyin vasárnap rendelte el a különleges szolgálati mód bevezetését az orosz elrettentő erőknél.
Szavai szerint az ukrán erők minden irányban visszaverik a támadásokat, de kiemelte, hogy a súlyos harcok még folytatódnak.
Az ukrán elnök videóüzenetben szólította fel az EU-t, hogy gyorsított eljárásban vegye fel Ukrajnát a tagjai közé.
Oroszország ellen egyre több szankciót vezetnek be.
End of content
End of content