Szakértők: az oroszok engedték el a Fekete-tengeren sodródó ukrán aknákat

Katonai szakértők szerint a Fekete-tengeren sodródó ukrán tengeri aknákat két orosz kotróhajó szedte fel és vélhetően szándékosan engedte szabadon, hogy a tengeri áramlatok elsodorják azokat – írta szerdán a román Adevarul hírportál.

    A lap által megszólaltatott Constantin Ciorobea tartalékos ellentengernagy, a román haditengerészet vezérkari főnökének volt helyettese kizártnak tartja, hogy vihar letéphette volna a horgonyokról a tengeri aknákat, amelyekkel az ukránok vontak védővonalat Odessza kikötője elé. Elmondta: tudomása van arról, hogy az orosz haditengerészet március 15-én Odessza térségébe küldte két kotróhajóját, vélhetően azért, hogy biztonságos útvonalat szabadítsanak fel egy esetleges partraszálláshoz az orosz hadihajók számára.
    “Levágták a horgonyokról az aknákat, és legalább néhányat közülük szabadjára engedtek. Aztán néhány nap után, március 18-án kiadták a figyelmeztetést” – vélekedett Ciorobea. Szerinte ezt a “munkahipotézist” igazolja az is, hogy a Fekete-tengeren szabadon sodródó aknák veszélyéről nem az odesszai, hanem az orosz novorosszijszki NAVTEX-állomás adott ki elsőként figyelmeztetést, és meglepő módon ezzel egy időben az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) is közleményt adott ki az ügyben, holott nincs semmilyen kompetenciája a témában.


    A lap megkereste annak a román aknászhajónak a tisztjeit is, amely hétfőn román területi vizeken észlelt, sodródó aknát megvizsgált, majd felrobbantott.
    Catalin Gherghinescu kapitány, az aknát semlegesítő búvárcsapat parancsnoka szerint az akna “vontatással” kerülhetett a térségbe. Megjegyezte: érdekes, hogy az akna biztosító-tokjai nem voltak levéve, tehát elvileg nem robbanhatott volna fel.
    A búvárkapitány szerint azonban ezek a régi aknák veszélyesek a leromlott, korrodált állapotuk miatt. Azt valószínűsítette, hogy az ukránok a telepítéskor ezért nem próbálták levenni az akna tüskéit védő tokokat.


    Vasile Dincu román védelmi miniszter kedden úgy nyilatkozott: a román hadsereg három hajója és több helikoptere járőrözik a térségben, hogy felkutassa a Fekete-tengeren sodródó esetleges további aknákat. Elmondta: hétfőn az olasz védelmi miniszterrel is tárgyaltak arról, hogy két olasz kotró- és egy parancsnoki hajót is a Fekete-tengerre küldenek az esetleges aknák felkutatására.
    Szombaton Törökország ideiglenesen lezárta a teherforgalmat a Boszporuszon, hogy begyűjtsön és megvizsgáljon egy úszó tárgyat, amelyről azt feltételezte: az ukrajnai partokról elszabadult tengeri akna. Miután az aknát hatástalanították, a forgalom délután újraindult.

Forrás: MTI