Simicskó: fontos, hogy a magyarság összetartozása erősödjön
A frakcióvezető szerint a legfontosabb üzenet, hogy „összetartozunk, bármilyen határok is vannak”.
A frakcióvezető szerint a legfontosabb üzenet, hogy „összetartozunk, bármilyen határok is vannak”.
A írónő szerint az ukrán minden más népet annyira megelőzött a lelki fejlődésben, hogy olykor le kell ereszkednie a többiek szintjére.
A felek megvitatták a kárpátaljai műemlékek közös felújításának lehetőségeit és a hulladékkezelés helyzetét a Tisza vízgyűjtő területén.
Kuzin szerint a járvány öt évig is elhúzódhat.
„A feladatunk az, hogy olyan politikát csináljunk, hogy a fiataloknak legyen kedvük csatlakozni és a döntéshozásban részt venni.”
Dmitro Kuleba augusztus 26-i sajtótájékoztatóján reagált a gúnyos megjegyzésekre.
Szijjártó Péter hivatalában fogadta Kairat Abdrakhmanovot, az EBESZ kisebbségügyi főmegbízottját.
A csúcsértekezlet felszólalói támogatásukról biztosították Ukrajnát a Krím hovatartozásának kérdésében.
Marcel Ciolacu, ellenzéki politikus szerint méltatlan, hogy Románia vezetői válasz nélkül hagyják, hogy országukat a lemagasabb szinten „alázzák meg”.
A program rendkívül sikeres, minden évben több tízezer fiatal jut el a határon túlra.
End of content
End of content