Kuleba: Ukrajna megállapodást készít elő az oltási igazolványok elismeréséről Magyarországgal
A külügyminiszter jelezte, a digitális Covid-igazolvány júliustól szinkronban lesz az EU-s igazolvánnyal.
A külügyminiszter jelezte, a digitális Covid-igazolvány júliustól szinkronban lesz az EU-s igazolvánnyal.
Az Északi Áramlat-2 gázvezeték befejezéséhez még több kilométer csövet le kell fektetni, teszteket kell elvégezni – jelentette ki Danyilov.
„Dübörög” az oltási kampány.
Kásler Miklós a 2022-2023-as Petőfi-emlékév kapcsán osytotta meg gondolatait.
KMKSZ figyelemmel kíséri az ukrán kormány azon kezdeményezését, mely új törvényben rendezné az országban élő nemzeti kisebbségek jogait.
Sojgu azzal indokolta, hogy a nyugati térségben felerősödött a NATO-országok katonai tevékenysége, megnőtt a fenyegetés.
Ha az ország egész területe zöld zónává válik, az ukránok akár oltási igazolvány nélkül is utazhatnak az EU-ba – mondta az egészségügyi miniszter.
Egyre több koronavírus elleni vakcina érkezik Ukrajnába.
Nem lesz többé találkozója Minkszben az eddig minszkinek nevezett, háromoldalú, Kijev, Moszkva és az EBESZ képviselőiből álló összekötő csoportnak.
Minszk meglepődve fogadta az ukrán fél azon döntését egy olyan repülési esettel összefüggésben, amelynek semmi köze Ukrajnához.
End of content
End of content