Rétvári: minden magyar számít!

Szerző: | 2021.06.08., 13:43 | Nézőpont

Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Minden magyar számít, legyen gazdag vagy szegény, szülőkkel vagy szülők nélkül, trianoni határon belül vagy kívül élő. A kormánynak mindenkiért felelősséget kell vállalnia – hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Gárdonyban, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat határon átnyúló felzárkóztató programját záró konferencián.

Rétvári Bence a program “szakmapolitikai környezetéről” tartott előadásában elmondta, a szeretetszolgálat olyanokon segített az elmúlt három évben, akik nagyon hátrányos helyzetben voltak, akik az “élettől kevesebb segítséget kaptak”.
    
A projekt azért tudott hiteles lenni, mert a szakemberek ott éltek a nyomornegyedekben és a cigánytelepeken, kiépítették a bizalmat a rászorulókkal, majd így tudtak személyre szabott segítséget nyújtani – fogalmazott az államtitkár. A karitatív szervezet a program megvalósítására 911,18 millió forint uniós támogatást nyert el.

Forrás: mti.hu

Pin It on Pinterest

Share This