Szili Katalin: a trianoni békediktátumra mindig emlékezni kell
Megnyílt a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei Pedagógus Tábora a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen hétfőn.
Megnyílt a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei Pedagógus Tábora a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhelyen hétfőn.
Oroszország a többi országnál előbb fejezheti be a CoViD-19 elleni vakcinájának tesztelését – jelentette ki Kirill Dmitrijev, az Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva.
A Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett webináriumon több fontos kérdésről is tárgyalt a szerb, a szlovén és a magyar miniszterelnök, Többek között a koronavírus-járvány hatásairól és arról is, hogy Európa lejtmenetben van. A konferenciát François-Xavier Bellamy filozófus, a francia Republikánusok EP-képviselője moderálta. Meghívása üzenetértékű volt Nyugat-Európa irányába.
Kötelező a hőmérséklet rendszeres mérése a tanintézményekben, mind a tanulóknak, mind az ott dolgozóknak – jelentette ki Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter.
Oktatási és anyanyelvhasználati jogaik megsértésére, „nyelvi-kulturális népirtásra” panaszkodnak az ukrajnai románok, akik Magyarországot és Bulgáriát hozva fel példaként határozottabb diplomáciai támogatást sürgetnek Románia részéről – közölte csütörtökön a bukaresti Adevarul hírportál. A lap a több mint 15 civil szervezetet tömörítő Ukrajnai Románok Nemzeti Tanácsa (CNRU) által a bukaresti vezetőknek küldött leveleket ismerteti, amelyekben a kétkamarás…
A kialakult járványügyi helyzet miatt hamarosan tilos lesz a belépés a schengeni övezetbe az ukrán állampolgároknak – adta hírül július 15-én a Novini Zakarpattya internetes hírportál.
Ausztria és keleti szomszédai többször egyeztettek virtuálisan a koronavírus-járvány idején, és a tárgyalások sikeresek voltak, segítették az egészségügyi védekezést – hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, miután hivatalában fogadta osztrák, cseh, szlovák és szlovén kollégáját. Az úgynevezett bécsi ötök informális csoportosulás sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter közölte: Közép-Európa sikeresen védekezett a koronavírus-járvány ellen, ezért úgy…
„Kritikus fontosságúnak” nevezte Andrzej Duda győzelmét Közép-Európa megerősítése szempontjából Orbán Viktor miniszterelnök az újraválasztott lengyel államfőnek írt gratuláló levelében – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfő délután.
Közép-Európa államai kiemelkedő és konstruktív szerepet játszanak az Európai Unió hatékonyságának, versenyképességének és biztonságának fokozásában – írta Áder János köztársasági elnök lengyel kollégájának hétfőn, miután Andrzej Duda megnyerte a lengyel elnökválasztás második fordulóját vasárnap.
Oroszország és Ukrajna viszonya nem a Krím orosz elcsatolása, hanem a Kijevben 2014-ben végrehajtott „államcsíny” miatt romlott meg – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 tévécsatornán vasárnaponként jelentkező Moszkva, Kreml, Putyin magazinműsorban.
End of content
End of content