Kopogtató: egy percruhányi szabadság
Minden csoda három napig tart. A határnyitás is csak egy szemvillanásig.
Minden csoda három napig tart. A határnyitás is csak egy szemvillanásig.
A görög kormány szerint történelmi hibát követett el Recep Tayyip Erdogan török elnök azzal, hogy elrendelte a Hagia Sophia egykori ortodox székesegyház mecsetté alakítását. Athén minden megtesz annak érdekében, hogy az Európai Unió és a nemzetközi szervezetek emiatt szankcionálják Ankarát.
Bill Gates szerint koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni gyógyszereket és majdani oltások olyan országok és emberek számára kell hozzáférhetővé tenni, akiknek a legnagyobb szükségük van rájuk, és nem azoknak, akik a „legtöbbet ígérnek” értük, a piaci alapú értékesítés ugyanis elodázza a világjárványt végét.
Áder János köztársasági elnök levélben hívta fel az Európai Bizottság elnökének figyelmét a Tiszán és a Szamoson át Magyarországra érkező nagy mennyiségű hulladék problémájára.
Egységes európai szabályozásra van szükség az őshonos nemzeti kisebbségek érdekében – mondta el a Kárpát-medencei autonómiatörekvések egyeztetéséért felelős miniszterelnöki megbízott azon a budapesti sajtótájékoztatón, amelyen bemutatták a terület javasolt alapelveit tartalmazó kiadványt. Szili Katalin közölte, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztossal, Kalmár Ferenccel együtt jegyzett kiadványuk első alapvetése, hogy szülessen egy…
Folytatódhat a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) aláírásgyűjtése – hívta fel a figyelmet az igazságügyi miniszter csütörtök este a Facebook-oldalán.
Bár Magyarországon napról napra csökken a koronavírus-esetszám, a környező országok többségére ez nem igaz, ezért nem zárható ki, hogy a magyar kormány az operatív törzs tanácsára szigorításokat vezet be, akár a következő napokban – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön, a Kormányinfón.
A vírushelyzet miatt nincs egyszerű helyzetben a megye, ugyanakkor a turisztikai és üdülőövezetek jelentik a gazdaság hajtóerejét – mondta Olekszij Petrov, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője július 9-i sajtótájékoztatóján.
A koronavírus-járvány miatt fel kell készülni az újabb migrációs hullámokra, és ezzel együtt az Európai Unió külső határainak következetes megvédésére – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Athénban.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország legfőbb prioritása, hogy Európa a korábbinál erősebben és egységesebben kerüljön ki a koronavírus okozta válságból – jelentette ki a német kancellár szerdán Brüsszelben.
End of content
End of content