Alkoholistából alkoholistamentő

Október 10-e a Lelki Egészség Világnapja: egy olyan felkiáltójel, mely emlékeztet arra, hogy az embernek nem csak a teste, hanem a lelke is fájhat. És ha beteg, gyógyítani kell! A világnap alkalmából, a Kárpátaljai Telefonos Lelkiszolgálat felkérésére, egy alkoholistamentő szolgálatnál tevékenyen szolgáló személyt kerestem fel, aki az alkoholisták lelki átéléseire, fájdalmaira hívja fel a figyelmet. Az interjúban Lukács Sándor mesél életéről, tevékenységéről, küzdelmeiről és sikereiről.

– Hogyan is szövődött bele a lelki egészség témájába?

– Alkoholista vagyok, de Isten kegyelméből tíz éve nem iszom. Azóta foglalkozom a témával.

– Hogyan jött rá, hogy baj van, hiszen az alkoholisták nehezen ismerik be, hogy függők?

– Már reggel hatkor a butikba mentem a féldeciért, mert a szervezetem követelte. Aztán a nap folyamán estig összegyűlt jó pár féldeci. Fájt a kényszer, ami erre késztetett. Nagyon bántott az, hogy nem vagyok normális ember, mint a többiek.

– Mit tudott tenni ebben a kilátástalan helyzetben?

– Nehéz volt. Ugye nálunk, itt Kárpátalján, nem nagyon volt olyan hely, ahova egy alkoholista el tud menni. Csongoron van a reformátusoknak egy olyan intézménye, ahol lehet gyógyulni, de abban az időben én nem hallottam erről. Vannak kijózanítók, de az hosszútávon nem változtat egy alkoholista életmódján. Nem is nagyon ismerek olyan embert, aki meggyógyult volna egy ilyen elvonókúra után. Imádkoztam a Jóistenhez, hogy valahogyan segítsen meg. Elkezdtem kerülni a barátokat, akikkel ittam, végül két éven keresztül magányos ivó voltam, egyedül ittam. Egészen addig, míg egyszer Majnek Antal, római katolikus püspökünk jóvoltából eljöttek hozzánk a magyarországi Katolikus Alkoholistamentő Szolgálat tagjai. Éppen jókor, mert már annyira magam alatt voltam, hogy öngyilkossági gondolataim is voltak. Úgy éreztem, nem vagyok az emberek javára és nem vagyok jó családfő.

– Miben hozott változást az alkoholistamentő szolgálat?

– Első alkalomtól kezdve ott vagyok, már tíz éve. Évente négyszer gyűlünk össze három-három napra. Már második alkalommal megvolt az elhatározásom, hogy nem akarok inni.

– Azóta másokat is segít ebben…

– Ingyen kaptam, ingyen adom. Kötelességem másokat is segíteni. Nem egyszerű, mert az alkoholisták büszke emberek. Nekik senki nem tudja megmondani, hogy mit csináljanak, hova menjenek.

– Mégis sikeresen működik a szolgálat. Hogyan szólítják meg azokat az embereket, akik mégis elmennek és maradnak?

– Aki ezeken az alkalmakon részt vesz, akár vezető, akár résztvevő, akár pap, mind alkoholista. Mindenki elmeséli életét, szabadulását. Sokszor meglátjuk a párhuzamokat a magunk és a többiek életében, átérezzük, hogy nem vagyunk egyedül a problémánkkal. Megismerjük egymást, kiscsoportos beszélgetésen veszünk részt, kiöntjük a lelkünket, és ez egy felszabadító érzés. Egymásért imádkozunk, még otthon is. Tíz év alatt harminchét ember szabadult. Nem gyakori, hogy első alkalom után sikerül. Sokan visszaesnek, de előbb-utóbb leteszik a poharat. A résztvevők 80-90 százaléka meg is marad józannak, hiszen erőt adunk az embereknek. Egyedül szinte lehetetlen lenne eredményt elérni ebben a nem könnyű világban.

– A régiek visszajárnak, de milyen arányban vannak az újak?

– Sokan visszajárnak, mert a csoport az egy megtartó erő, de mindig vannak újak is. Az újak az elején még furcsán néznek ránk, nem értik, miért vagyunk olyan boldogok. Aztán vasárnap estére már látják, hogy hova csöppentek bele. Talán az a leggyógyítóbb ezekben az alkalmakban, hogy látják: vannak, akiknek sikerült. Fontos hozzátenni, hogy a hozzátartozók is eljöhetnek a lelkigyakorlatra. Engem a feleségem is elkísér.

– Honnan értesülnek az emberek ezekről a lelkigyakorlatokról?

– A Kárpátaljai Alkoholistamentő Szolgálat vezetője, koordinátora Béres István minden alkalom előtt meghirdeti a lehetőséget. Mi pedig segítünk terjeszteni: templomokban, közösségekben, sajtóban, rendezvényeken, vagy éppen az utcán. Azt tudom mondani, hogy aránylag nagyon kevesen jönnek el. Legtöbbjük nem vallja be, hogy alkoholista. Régi ismerőseimnek is tíz éve mondom, hogy megváltozott az életem, hogy sokkal jobb ital nélkül élni. De nincs lelkierejük ahhoz, hogy letegyék a poharat. Egyik barátommal itt Csapon szerveztünk egy alkalmat, ahova meg volt hívva több alkoholista. Két éven keresztül vártuk, hátha beindul a közösség, de csak ritkán jött el két-három ember.

– Nők is jelentkezhetnek?

– Igen, és jó, hogy vannak. Ők más anyagból vannak gyúrva, és emiatt jobban meg tudják fogalmazni az érzéseket, átéléseket.

– Mi a cél azon belül, hogy a gyógyulás?

– Az alkoholizmus nem gyógyítható. Az emberi agynak vannak olyan sejtjei, melyek visszaemlékeznek a régi érzésekre. Tehát, ha most meginnék egy féldecit, ugyanúgy visszaeshetek, mint régen. A célom közben, hogy meglegyen mindig a lelki békém, hogy egyensúlyban legyek, hogy tudjam kontrollálni magam.

Ezen kívül a célom, tervem a közösségünkkel kapcsolatban az, hogy megerősödjünk. Karanténban online volt megszervezve a találkozásunk. Akkor tapasztaltam, hogy ez lehetséges, örültem annak, hogy mindenki maximálisan teljesítette a rá bízott feladatot.

Részletes információ a Kárpátaljai Alkoholistamentő Szolgálat tevékenységéről és lelkigyakorlatairól: Lukács Sándornál a következő telefonszámon: +380685554438.

Bunda Fehér Rita

Kárpátalja.ma