„Magyarország támogatja Ukrajna európai integrációját”
Dr. Keskeny Ernő, Magyarország ukrajnai nagykövete március 15-én nemzeti ünnepünk alkalmából Kárpátaljára érkezett. Ebből az alkalomból a mukachevo.net készített vele interjút.
Dr. Keskeny Ernő, Magyarország ukrajnai nagykövete március 15-én nemzeti ünnepünk alkalmából Kárpátaljára érkezett. Ebből az alkalomból a mukachevo.net készített vele interjút.
Bocskor Andrea kárpátaljai fideszes EP-képviselő szerint az EU által Ukrajnának nyújtott 1,8 milliárdos gyorssegély nélkülözhetetlen segítség és egyben egy fontos gesztus Ukrajna felé. Azonban a szükséges reformokat is meg kell valósítania az ukrán kormánynak.
Milyen jogorvoslati lehetőségeim vannak, ha megsértik nyelvi jogaimat vagy akadályozzák ezen jogaim érvényesítését?
Lengyelország az észak-atlanti szövetség tagjaként biztonságban van, Oroszország nem merészkedik NATO-tagállamok elleni támadásra – vélekedett Tomasz Siemoniak lengyel nemzetvédelmi miniszter, miniszterelnök-helyettes a Gazeta Wyborcza című lengyel napilapnak adott, szerdán közzétett interjúban.
Az elmúlt héten Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa számos, az ország élete szempontjából fontos törvényt fogadott el, meglehetősen viharos körülmények között. Brenzovics László parlamenti képviselőt, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét arra kértük, kommentálja ezeket a döntéseket.
Lengyelországot is érheti orosz támadás, „amennyiben az Ukrajnában folytatott háború Oroszország könnyű katonai sikerének, győzelemnek bizonyul”, de elsősorban a balti államokban, Moldovában, Grúziában, Azerbajdzsánban jelenhetnek meg a következő fegyveres konfliktus gyújtópontjai – vélekedett Zbigniew Brzezinski lengyel származású amerikai politológus a Dziennik Gazeta Prawna című lengyel napilapban szerdán megjelent interjúban.
Kötelezően tudnia kell-e ukránul minden ukrán állampolgárnak?
Az ukrajnai válság politikai rendezését célzó minszki megállapodások részleges megsértésével vádolta Kijevet hétfőn az orosz elnök szóvivője.
Petro Porosenko ukrán elnök szerint az idei év végéig lebonyolíthatók az ukrán törvényekkel összhangban a választások a szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területeken, a donyecki szakadárok viszont kételkednek ebben.
Új Marshall-terv kidolgozását sürgette Ukrajna számára Brüsszelben vasárnap Bronislaw Komorowski lengyel államfő, utalva a második világháború után Nyugat-Európa talpra állását lehetővé tévő segélycsomagra.
End of content
End of content