Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára beszéde a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola évzáró ünnepségén
A tudásra épülő modern világtársadalomban az érvényesülés útja az iskola.
A tudásra épülő modern világtársadalomban az érvényesülés útja az iskola.
Idén immár a tizenharmadik alkalommal volt megtartva a Kárpátaljai Természetismereti és Természetvédelmi Tábor július 8. és 14. között Nagyberegen a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében. Erről a tábor egyik vezetőjével, Kohut Erzsébettel, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszékének (II.RF KMF) előadójával beszélgettem.
Július 1-től folyik a jelentkezés a felsőoktatási intézményekbe, így a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára is.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) szervezésében 2002 óta minden évben megrendezésre kerül a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia azzal a céllal, hogy a magyar nyelven tanító tanárokat modern posztgraduális képzésben részesítse, így erősítve megyénk magyar nyelvű közoktatását.
Az állami adószolgálat egyeteme becsapta végzőseit azzal, hogy hamis diplomát állított ki nevükre: a diplomaosztón nem a szokásos plasztikkártyás állami diplomát kapták kézbe, hanem egy egyszerű könyvecskét Diploma felirattal, melyet nem fogadnak el a munkáltatók.
Tisztelt Államtitkár Úr, Helyettes Államtitkár Asszony, Nagykövet Úr, Főtiszteletű Püspök Úr, kedves vendégek, kollégák, végzős diákok!
Már az első csengőt várja az a 16 somi kisgyerek, aki július 5-én ballagott el a település óvodájából.
Az Ukrán Oktatás- és Tudományügyi Minisztérium elfogadta az I–IV. akkreditációs szintű felsőoktatási intézmények leckekönyveinek új formájáról szóló javaslatot.
A Beregi-hegyek lágyan hullámzó magaslatai között fekvő Nagyberegen július 9-én megnyitotta kapuit a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) XIII. Természetvédelmi és Természetismereti Tábora, hogy közelebb vigye a természethez a táborozó gyermekeket, megismertesse őket az élővilág szépségeivel, érdekességeivel, s ráébressze a felnövekvő nemzedék tagjait a környezetvédelem fontosságára.
A tervekről Répás Zsuzsanna számolt be kedden, július 9-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem határon túli intézmények fórumának plenáris találkozóján Budapesten.
End of content
End of content