Oktatás

  • Foglald össze két mondatban! – gyakorlatokkal

    A megtanulandó leckét az elhagyható részletektől megszabadítani, majd az így kihámozott, és megértett lényeget meg is jegyezni – ez a diákok napról napra, tantárgyról tantárgyra ismétlődő feladata. Most nézzük meg, hogyan lehet gyorsan és biztosan eljutni a lényegig, és hogyan lehet ezt begyakorolni.

  • Vége a Nyíregyházi Főiskolának? Beolvasztanák a Debreceni Egyetembe

    Tárgyalások kezdődtek a Nyíregyházi Főiskola Debreceni Egyetembe (DE) olvasztásáról – írta szerdai számában a Hajdú-bihari Napló. Fábián István, a DE rektora a lapnak elmondta: a felsőoktatás strukturális átalakításáról tárgyalva a Debrecenbe és Nyíregyházára is ellátogató Kiss Norbert államtitkár vetette fel a lehetőséget, hogy a főiskola olvadjon be az egyetembe.

  • A jó pap holtig tanul…

    2012. március 26-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán működő Felnőttképzési Központ által szervezett képzések hallgatói átvehették a megérdemelt okleveleket. A rendezvény egyben nyitányaként szolgált a most induló Rákóczi Napoknak.

  • Fókuszban az óvodai nevelés

    Az óvoda a pedagógiailag segített, ösztönzött szocializáció minél teljesebb megvalósítására törekszik. A kisgyermeknek ahhoz, hogy boldoguljon, meg kell tanulnia beszélni, közlekedni, a környezet adta keretek között tevékenykedni, az eszközöket használni, a társakkal együttműködni, el kell lesnie a mindennapi élet adta szerepeket, magatartásmintákat. Ez, akárhogyan is nézzük, komplex életfeladat, a szociális tanulás intenzív formája, melynek javarészt…

  • Megoldás lehet az e-tankönyvprojekt

    A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ungvári Magyar Tankönyvszerkesztőség által a Bethlen Gábor Alap támogatásával indított e-tankönyvprojekt bemutatására került sor azon a szakmai megbeszélésen, amelyre múlt pénteken került sor Beregszászban a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A találkozón ott volt többek között Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, dr. Brenzovics László alelnök, Gulácsy…

End of content

End of content