Mit kell tudni a munkaviszonyról hadiállapot idején?
Március 24-én hatályba lépett “A munkaviszonyok hadiállapot idején való megszervezéséről” szóló törvény.
Március 24-én hatályba lépett “A munkaviszonyok hadiállapot idején való megszervezéséről” szóló törvény.
A 33 éves férfi az aknaszlatinai ellenőrzőponton keresztül próbálta meg elhagyni az országot.
A NATO-főtitkár szerint Oroszország szándékai kizárólag cselekedetei, és nem szavai alapján ítélhetők meg.
Babják Zoltán szerint ez a látogatás a térség jövője szempontjából fontos lépés.
Az U21-es Eb-selejtezőn a kárpátaljai játékosok közül Hidi M. Sándor és Tamás Olivér is pályára lépett.
Választhatnak egy másik várost is, ahol lakni szeretnének.
A szervezet beszámolója szerint a háború kezdete óta Ukrajnában mintegy 2,5 millió gyermeknek kellett elhagynia otthonát.
A beérkezett segélyek egy része a megyében maradt.
Legalább ötvenszer akkora, mint a Nap, de a nagyítás pontos arányától függően jóval nagyobb is lehet.
Az ukrajnai háborúnak a közvetlen konfliktusövezeten messze túlterjedő súlyos gazdasági hatásai lesznek.
End of content
End of content