EBRD: a konfliktusövezeten túl is súlyos gazdasági következményei lesznek a háborúnak

Az ukrajnai háborúnak a közvetlen konfliktusövezeten messze túlterjedő súlyos gazdasági hatásai lesznek. Nem utolsósorban azért, mert a háború az 1970-es évek eleje óta nem tapasztalt ellátási sokkot okozott a világgazdaságban – áll az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) csütörtökön Londonban bemutatott térségi előrejelzésében.


    A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet 16 oldalas prognóziscsomagot állított össze. E szerint a bank teljes működési térségének átlagos gazdasági növekedése az idén mindössze 1,7 százalékos lesz a tavaly elért 6,6 százalékos bővülés után.
    Ez azt jelenti, hogy az EBRD az előző, novemberben kiadott előrejelzéséhez képest 2,5 százalékponttal rontotta a tevékenységi régiójára szóló idei egész éves növekedési becslését.


    Az intézmény ugyanakkor a közép-európai és balti EU-gazdaságokban így is 3,4 százalékos – vagyis a teljes működési térség átlagát kétszeresen meghaladó – növekedést valószínűsít 2022-re. Bár ez is 1,3 százalékponttal rontott prognózis a novemberi becsléshez képest.


    A londoni fejlesztési pénzintézet ugyanakkor az egykori szovjet térséghez tartozó kelet-európai és kaukázusi gazdaságokban 11,8 százalékos GDP-zuhanást jósol 2022-re. Ez az előző EBRD-előrejelzésnél 15,5 százalékponttal rosszabb becslés.


    Ennek elsődleges oka az, hogy az ukrán hazai össztermék az EBRD új előrejelzése szerint az idén 20 százalékkal zuhan. A bank a novemberi térségi jelentéshez képest 23,5 százalékponttal rontotta az ukrán gazdaság idei teljesítményére szóló prognózisát.


    Az EBRD hangsúlyozza csütörtöki tanulmányában, hogy azok az ukrajnai térségek, amelyekben a háborús cselekmények zajlanak, az ukrán hazai össztermék 60 százalékát állítják elő. Az ukrán üzleti vállalkozások 30 százaléka leállította tevékenységét.


    A bank szerint a működési térség bankrendszereinek oroszországi kitettsége mérsékelt. Ez alól kivétel az OTP, amely tavalyi eredményének 7 százalékát az orosz piacon érte el.
    Az EBRD az orosz gazdaságban az idén 10 százalék körüli visszaesést vár. A bank véleménye szerint az Oroszország elleni szankciók feloldása belátható időn belül nem várható, így jövőre is stagnálás valószínű az orosz gazdaságban.


    A londoni elemzői közösségben vannak ennél is sokkal borúlátóbb előrejelzések az orosz gazdaság várható visszaesésére.
    Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics jelenlegi alapeseti előrejelzése azt valószínűsíti, hogy az orosz hazai össztermék az idei év egészében 12 százalékkal zuhan.
    A cégnek ugyanakkor van egy sokkal erőteljesebben negatív forgatókönyve is arra az esetre, ha a szankciók miatt teljesen leállna az orosz nyersolaj- és földgázexport.
    A Capital Economics modellszámításai szerint ebben az esetben az orosz GDP-érték 25 százalékkal zuhanna az idén, és a rubel árfolyama 200 rubel/dollárra gyengülne.


    A csütörtöki EBRD-jelentés ugyanakkor jövőre meredek ívű visszalendülést valószínűsít a bank működési térségének gazdaságaiban.
    Az előrejelzés szerint a pénzintézet tevékenységi régiójában átlagosan 5 százalékos, Magyarországon 4,5 százalékos, Ukrajnában 23 százalékos GDP-növekedés várható 2023-ban.
    Az EBRD hangsúlyozza ugyanakkor: ennek a várakozásnak az alapja az a feltételezés, hogy a következő két hónapban sikerül tűzszüneti megállapodást elérni, és ezután nem sokkal jelentős újjáépítési munkálatok kezdődnek Ukrajnában, amelyek révén az ukrán hazai össztermék 2023 végére megközelíti – bár még nem éri el – a háború előtti szintet.

Forrás: MTI