Megkezdték az Alsóverecke–Volóc–Ökörmező főút javítását
Hétfőn, szeptember 25-én az Onur Construction International Kft. török közúti vállalat megkezdte az országos jelentőségű gépkocsiút felújítását.
Hétfőn, szeptember 25-én az Onur Construction International Kft. török közúti vállalat megkezdte az országos jelentőségű gépkocsiút felújítását.
Ukrajna Tudományos és Oktatási Minisztériumának hivatalos honlapjára felkerült a 2018. évi felvételi szabályzat
Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy pontosításokat hajtsanak végre a frissen hatályba lépett ukrán oktatási törvény nemzetiségi kisebbségeket érintő részén szerdán Lilija Hrinevics oktatási miniszter, aki erről azután nyilatkozott, hogy megbeszélést folytatott Kijevben román kollégájával, Liviu Marian Pop oktatási miniszterrel.
Még idén 49,5 kilométer hosszú, több mint két méter magas kerítést fog kiépíttetni a Krím félsziget és Ukrajna határán az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB) határőrizeti parancsnoksága.
Az október elseje és május elseje közötti időszakban minden gépjármű nappali világítással vagy tompított fényszóróval köteles közlekedni lakott területen kívül.
Azt írja az Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma által egyetemi tankönyvként jóváhagyott УКРАЇНСЬКА МОВА ЗА ПРОФЕСІЙНИМ СПРЯМУВАННЯМ (Ukrán szakmai nyelv) című kiadvány:
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola az ünnepélyes tanévnyitó és diplomaátadó tanévzáró rendezvényeire minden évben meghívja Ukrajna és Magyarország oktatási minisztereit.
Június végén, amikor Szalipszki Endre beregszászi főkonzuli megbízatása lejárt, szokatlan búcsúfogadásnak lehettünk tanúi. Nemzetiségtől és hivatali beosztástól függetlenül nagyon sok kárpátaljai érezte úgy, hiányozni fog a tevékenysége és a személyisége.
A megyei tanácsban megvitatták a Kárpátalja és Borsod-Abaúj-Zemplén megye közötti együttműködésről szóló
A munkácsi születésű Irina Ruszin édesapja nyomdokaiba lépve szerette meg a sportot. Ő vezette be a tenisz világába is gyermekét – tudatja a mukachevo.net internetes hírportál.
End of content
End of content