Emlékmenet a reformációért
A reformáció 500 éves évfordulójának tiszteletére szerveződött az az emlékmenet, amelyet szombaton tartottak a
A reformáció 500 éves évfordulójának tiszteletére szerveződött az az emlékmenet, amelyet szombaton tartottak a
A magyar kormány nemzetiségi politikájának elismerését is látja a parlament magyarországi nemzetiségek
Az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője szerint a magyarországi választási kampánnyal függnek össze azok a nyilatkozatok, amelyek az új ukrán oktatási törvény kapcsán a nemzeti kisebbségeket érő sérelmekről szólnak, emellett Budapest így próbálja elterelni a figyelmet az Európai Unióval szemben fennálló problémáiról, ezen belül a migrációval kapcsolatos nézeteltéréséről Brüsszellel.
A bukaresti parlament és a román külügyminisztérium is közleményben fejezte ki kedden sajnálatát amiatt, hogy Petro Porosenko ukrán államfő a korábbi figyelmeztetések ellenére aláírta az új oktatási törvényt, amely előirányozza a kisebbségi nyelveken folyó oktatás visszaszorítását.
A kárpátaljai magyarok a szülőföldjükön akarnak boldogulni, Magyarországnak pedig alkotmányos kötelessége ebben segíteni őket – jelentette ki az emberi erőforrások minisztere a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanévnyitóján hétfőn Beregszászban. Balog Zoltán az eseményen bejelentette, több mint egymilliárd forintból uszoda és sportcsarnok épül a kárpátaljai városban.
Kutatók fellelték az Európai Űrügynökség első holdi missziójának, a SMART-1-nak végső nyughelyét.
Az ukrán oktatási reform jelenlegi formájában való bevezetése kedvezőtlen következményekkel járna az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségekre, a magyar nyelvhasználat iskolai korlátozása veszélyezteti a közösség fennmaradását – állapította meg a Nemzetpolitikai Kutatóintézet az MTI-hez kedden eljuttatott elemzésében.
Elavultnak és félresikerültnek minősítette az ukrán oktatási törvény több rendelkezését Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kedden Moszkvában.
Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter a 112.ua kereskedelmi hírcsatornának nyilatkozva reflektált Szijjártó Péter kijelentésére, miszerint Magyarország az Európai Unióban blokkolni és vétózni fog minden olyan lépést, amely a keleti partnerség program jegyében Ukrajnának újabb előrelépést jelenthetne az európai integrációs folyamatban.
A kisebbségi jogokat szűkítő ukrán oktatási törvény hatályba lépése ellenére tovább fogunk küzdeni ellene jogi eszközökkel, és mindent megteszünk annak érdekében, hogy megvédjük minden óvodánkat, iskolánkat – jelentette ki az MTI-nek Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője kedden Ungváron, arra reagálva, hogy az ukrán államfő aláírta a tanügyi…
End of content
End of content