Együtt erősebbek vagyunk!
Egy éves tervezgetés, több hónapos előkészület után Isten áldásával múlt szombaton, július 8-án megvalósulhatott a Fogyatékkal Élő Gyermeket Nevelő Családok Napja.
Egy éves tervezgetés, több hónapos előkészület után Isten áldásával múlt szombaton, július 8-án megvalósulhatott a Fogyatékkal Élő Gyermeket Nevelő Családok Napja.
A Legfőbb Ügyészség (GPU) várhatóan nem éri be azokkal a parlamenti képviselők mentelmi jogának visszavonását indítványozó beadványokkal, amelyeket a közelmúltban tárgyalt a Legfelső Tanács, ezért már ősszel újabb beadványok várhatók – írja az UNN.
Ha a helyzet úgy kívánja, bárki jogi tanácsért fordulhat a kárpátaljai ingyenes jogi segítségnyújtási rendszer szakembereihez.
Bár évente jelentős mennyiségű digitális fotó készül Magyarországon, a fényképezőgépek piaca mégis leszálló ágban van már évek óta. Nem országspecifikus a jelenség, sokkal inkább egy világméretű trend része: manapság már szinte mindenki a telefonjával fotóz. Fényképezőgép-készülékeknek pedig maradt mindössze 3 százaléknyi piacrész, igaz, a magas árkategóriában.
A helyi közönség nagy örömére a háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd meg az első rajtkockából.
A magyar kormány mindig külön gondolt és gondol a kárpátaljai magyarokra, tudva, hogy milyen nagy gondokkal kell szembenézniük, de tudniuk kell, hogy a kormány mindig tekintettel van az érdekeikre – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton a kárpátaljai Tiszapéterfalván, a IV. Turul Expo kiállítást megnyitó beszédében.
Megkezdődött a vizes vb, a világ szeme a magyar medencéken és környékén van. Magyarország eleddig legnagyobb nemzetközi sportversenyén persze elsősorban drukkolunk, ámulattal figyeljük a hihetetlen teljesítményeket, de azért féltjük is a versenyzőket.
Ungváron élő árva gyermekek kapták az idei Emberi Hang díjátadó jótékonysági programjának bevételét, melyet az Emberi Hang díj kuratóriuma és a 3H Segítő Közhasznú Egyesület (3H SKE) ajánlott fel.
A Keleti és a Déli nyitás programjához kapcsolódóan újabb 24 stratégiailag jelentős helyszínnel bővül a magyar nyelvet külföldi egyetemeken tanító vendégoktatók hálózata a kormány hétfőn elfogadott határozata értelmében, így három év múlva már 70 oktató munkája járul hozzá Magyarország és a magyar kultúra népszerűsítéséhez – mondta el az MTI-nek Hammerstein Judit, a Külgazdasági és Külügyminisztérium…
Áder János köztársasági elnök péntek este egy rendkívül látványos ünnepség keretében megnyitotta Magyarország történetének legnagyobb sporteseményét, az úszók, nyíltvízi úszók, műugrók, szinkronúszók és vízilabdázók 17. világbajnokságát.
End of content
End of content