Ledöntötték Lenin szobrát
Folytatódik az ukrajnai szembenállás.
Folytatódik az ukrajnai szembenállás.
Míg a rendőrség 50 ezer tüntetőről tesz bejelentést, a kijevi tüntetés szervezői és koordinátorai úgy vélik, hogy december 8-án a tüntetés résztvevőinek száma meghaladta az egymillió főt is.
A pedagógusi pálya hálátlan. Sokan – kívülállók és kiégett pedagógusok – gondolják ezt erről az egyébként magasztos életpályáról.
Légy kitartó az imádkozásban, és ne csüggedj el, ha a gondok közül nem látsz ki, mert Isten látja sorsodat, gondot visel rólad, akkor is, ha még ennek nincsenek látható jelei.
Kisebbségi kompetenciák: az etnokulturális közösségek működési sajátosságainak kutatása 1989 után címmel rendeztek tanácskozást az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének szervezésében december 5-én Budapesten.
A magyar válogatott is megkezdte szereplését december 7-én a szerbiai női kézilabda-világbajnokságon.
Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában,
„Minap azt hallottam, Ukrajna Legfelsőbb Bírósága egy ügy kapcsán úgy foglalt állást, hogy az átvételi elismervény – még az egyszerű kézzel írott, s közjegyző által nem hitelesített is! – mostantól olyan dokumentumnak számít, amely alapot szolgáltat a kölcsön visszakövetelésére, illetve visszafizetésére.
Korszerű zöldséghajtatás. A hagyományos és korszerű termesztési technológiák összehasonlítása az uborkahajtatás példáján címmel tartott előadást múlt pénteken Beregszászban a talajnélküli uborkatermesztésről a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány által szervezett egész napos képzésen Ragyák László, a Rijk Zwaan Hungary Kft. szaktanácsadója. Az alábbiakban az előadása alapján készített…
„Igyekszünk természetes anyagokból készült, az egészségre nem káros játékokat vásárolni gyermekeinknek, ez azonban nem mindig sikerül.
End of content
End of content