Kárpátalja

Híres magyarok: Egy kalandvágyó természettudós

Az 1900-as évek elején a londoni British Museum egyik látogatója – megállva egy dinoszaurusz roppant méretű csontváza előtt – hosszasan szemlélte a kiállítási tárgyat, majd váratlanul felmászott a hatalmas gerincoszlopra, s kicserélte annak két csigolyáját. A teremőrök, persze, azonnal a helyszínre siettek, majd az intézmény igazgatója is megjelent, hogy kérdőre vonják az enyhén szólva is…

Veszélyben a gyermekek az internetes közösségi hálózatokon

Kilencből mindössze két közösségi háló (a Habbo Hotel és az Xbox Live) alapértelmezés szerinti beállításai olyanok, hogy kizárólag a visszaigazolt ismerősök számára engednek hozzáférést a kiskorúak személyes adataihoz – derül ki az Európai Bizottság megbízásából készített vizsgálatokból.

Falu a hármashatáron

Kárpátalja nyugati csücskében, a Tisza és a Latorca közén egy 1200 lakost, köztük mintegy 900 magyar ajkú polgárt számláló község terül el a magyar–ukrán–szlovák hármashatáron, ahol nemzetrészünk tagjai összetartó közösséget alkotnak.

Hónapköszöntő gondolatok: Október színei és mécsvilága

Itt van az ősz, itt van újra – hűvös éjszakáival, szél sodorta faleveleivel, elmúlást idézőn. Egykoron Pál is átérezte ezt a római börtönben. Ezért írt így fiatal tanítványának, Timóteusnak: „Igyekezz a tél beállta előtt megjönni. Felsőruhámat hozd el…hozd el a könyveket, Bibliát is, de főként a pergameneket” (2Tim 4,13.21).

2011-ben Kárpátalján 68 gyermeket fogadtak örökbe

A 2011-es év kezdetétől 68 árva gyereket fogadtak örökbe Kárpátalja területén. 37 gyermek került ukrán családokhoz, 31 külföldi állampolgárok családjához – jelentette be a Kárpátaljai Megyei Közigazgatás gyermekjogi hivatalának vezetője a szeptember 29-én tartott sajtótájékoztatón.

End of content

End of content