Kárpátalja

  • A korrupció mint a nép ópiuma

    Mihajlo Dubinyanszkij az ukrajnai korrupció természetét firtatja a pravda.com.ua portálon nemrég megjelent írásában, amelynek gondolatmenetét az alábbiakban olvasóink figyelmébe ajánljuk.

  • A Dobók földjén

    A Latorca-parti városból Csap felé tartó autóbuszra szállva, háromnegyed órás zötykölődés után érem el utam végpontját, a Munkácsi járás délnyugati csücskében fekvő, a járási központtól 23 kilométerre eső Csongor községet. A település főútja mentén itt is, ott is a porták elé kihelyezett cirokseprűk és ládákba rakott újkrumplik csábítják vásárlásra az erre haladókat, jelezve, miből is…

  • Bocskai István Református Műveltségi Vetélkedő Halászteleken

    Idén immár 12. alkalommal rendezték meg Halászteleken a Kárpát-medence református gimnáziumainak műveltségi vetélkedőjét.  Háromfős csapatok képviselték iskolájukat Magyarországról, Erdélyből, Felvidékről, a Partiumból és Kárpátaljáról. A négy napos verseny kezdetén a vendéglátó iskola diákjainak műsorát tekinthettük meg, melyet ünnepi vacsora követett. A résztvevőket Papp Kornél igazgató, valamint Szabó Tibor Halásztelek alpolgármestere köszöntötte.

  • KMKSZ-levél Janukovicshoz

    A magyar iskolák tankönyvellátásának hiányosságaira hívta fel Viktor Janukovics államfő figyelmét levelében Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke.

  • Börtön a borítékért

    A nemrég elfogadott új adókódex és nyugdíjreform gyermekjátéknak tűnhet ahhoz a törvénymódosítási csomaghoz képest, amellyel a kormány a múlt héten rukkolt elő, s amelynek fő célja megszüntetni a borítékban fizetést és az egyéb bérelfedő praktikákat.

  • Egy „uralnyi” cigi

    Magyarország Nemzeti Adó- és Vámhivatalának pénzügyőrei jelentős mennyiségű cigarettát foglaltak le a magyar-ukrán határ közelében, Tiszamogyoróson. A zöldhatár ellenőrzése során hőkamerával észleltek egy Ural teherautót, amelynek a nyomába eredtek. A gyanús járműben ülő, terepszínű katonaruhába öltözött személyek észrevették a közeledő pénzügyőröket, ezért kiugráltak a teherautóból és elmenekültek a helyszínről. A leselejtezett katonai teherautó raktere zsúfolásig…

End of content

End of content