Kárpátalja

  • Azarov az iskolabezárásokról

      Mikola Azarov miniszterelnök bejelentette, hogy addig nem lehet iskolát bezárni, amíg a gyerekek más oktatási intézményekbe való szállításának, illetve a tanárok munkahelyi elhelyezkedésének kérdése nem megoldott.

  • Beiktatták az új görög katolikus esperest

      Tizenhét év után új esperese van a magyarlakta településeket felölelő Beregszászi Görög Katolikusi Esperesi Kerületnek. Miután Bendász Dániel eddigi esperes megbízatása lejárt, Milan Sasik, a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspöke ezzel a felelősségteljes feladattal Demkó Ferenc tiszacsomai parochust bízta meg. A beiktatás alkalmából tartott szentmisére a beregszászi görög katolikus templomban került sor.

  • Nem írt igazat a zöld Igaz Szó

      Úgy tűnik, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) szócsövénél, a Kárpáti Igaz Szónál nem különösebben népszerű a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola. Gyakori panasz, hogy az UMDSZ alelnöke, Kőszeghy Elemér által szerkesztett KISZó nemegyszer közöl olyan írásokat, amelyek nyilvánvalóan nem azzal a szándékkal íródtak, hogy öregbítsék az oktatási intézmény vagy vezetői hírnevét. A…

  • Kárpátaljai opera/operetténekes születik

      Hogy a kárpátaljai magyarok között igen sok a tehetséges fiatal, arról már sokszor meggyőződhettünk falunapok, fesztiválok, tehetségkutató versenyek stb. alkalmából. Színészeinkre, versmondóinkra, táncosainkra, énekeseinkre stb. méltán lehetünk büszkék.

  • A kisgyerekek alvási és étkezési problémái kéz a kézben járnak

    Az étkezési rendellenességgel küzdő gyermekek nagyobb valószínűséggel szenvednek alvási problémáktól is – derült ki egy tanulmányból. Az úgynevezett viselkedési álmatlanság, amely az elalvással, illetve az alvó állapotban maradással kapcsolatos problémákat jelenti, a hathónapos és hároméves kör közötti kisgyerekek 30%-át sújtja.

  • Megkerültek a 130 éve elveszett lemúrok

    A Madagaszkáron élő óriás bambuszmaki újabb, rég eltűntnek hitt állományaira bukkantak helyi kutatók. Az óriás bambuszmaki (Prolemur simus), ahogyan nevéből is kiderül, elsősorban bambusszal táplálkozik. Az egyetlen táplálékforrástól való függőség azonban sérülékennyé teszi a fajt a környezetében bekövetkező változásokkal szemben. A Természetvédelmi Világszövetség 250 felnőtt egyedre becsüli a legritkább lemúr populációját.

End of content

End of content