Nemzetközi motokrosszverseny Nagyberegen
November 2-án és 3-án a közép-európai államok csapatkupájáért harcolhatnak a motokrosszosok Nagyberegen – tájékoztatott Ihor Szviscso, Kárpátalja kormányzójának első helyettese, a Beregvidék SC elnöke.
November 2-án és 3-án a közép-európai államok csapatkupájáért harcolhatnak a motokrosszosok Nagyberegen – tájékoztatott Ihor Szviscso, Kárpátalja kormányzójának első helyettese, a Beregvidék SC elnöke.
A kínai Lu Hsziao-csün összetettben és szakításban is világcsúcsot elérve nyert a férfi 77 kg-osok mezőnyében a súlyemelők lengyelországi világbajnokságának csütörtöki versenynapján, de lökésben is ő bizonyult a legjobbnak.
A Bajnokok Ligája A-csoportjának harmadik fordulójában a Bayer Leverkusen meglepő különbséggel, 4–0-ra legyőzte hazai pályán a Sahtar Donecket.
A világbajnoki selejtezőket követő kéthetes szünet után október 18-án a 13. fordulóval folytatódott az ukrán Premjer Liga.
Az Aranycsapat kapitánya 1958-tól 1967-ig szerepelt a Real Madridban, 179 mérkőzésen 154 gólt szerzett.
A leggyengébb kiemelt a legerősebb nem kiemelttel került össze – azaz a franciák elkerülték a portugálokat a pótselejtezőn, de Didier Deschamps szövetségi kapitány a világranglistán éppen előttük álló (20.) ukránokat sem becsüli le.
Daniil Kvyat lesz Jean-Eric Vergne csapattársa a Toro Rosso alakulatánál 2014-ben – jelentette be a faenzai kiscsapat hétfőn este.
Zürichben elkészítették a 2014-es labdarúgó-világbajnokság európai pótselejtezőinek párosítását, amelynek értelmében Portugália–Svédország, Ukrajna–Franciaország, Görögország–Románia és Izland–Horvátország párharcokra kerül majd sor.
Az O Estado de S.Paulo című brazil napilap szerint Pastor Maldonado távozása megnyitná az utat Felipe Massa előtt, aki így a Williams versenyzőjeként folytathatná pályafutását. A lap információi szerint a venezuelai el szeretné hagyni a brit alakulatot.
A magyar válogatott a 30-ról a 43. helyre esett vissza a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott világranglistáján, amelyet változatlanul a világ- és Európa-bajnok Spanyolország vezet. Ukrajna örülhet, a franciák, a hollandok és a svédek kevésbé.
End of content
End of content