Sport

  • Dolhára került a bajnoki cím

    A Kárpátaljai megyei labdarúgó-bajnokság alsó osztályában az utolsóelőtti 24. fordulót rendezték meg. A forduló előtt az első helyre még matematikai eséllyel pályázó FC Avangard a majdnem biztos aranyérmesnek tekinthető FC Dolhával találkozott.

  • Tíz barcelonai az Aranylabda 50-es listáján

    Spanyol sajtóinformáció szerint a Bajnokok Ligájában címvédő FC Barcelona tíz futballistája szerepel azon az 50 fős előzetes listán, amelyről a 2011-es aranylabda 23 jelöltjét nevezi meg jövő kedden a nemzetközi szövetség (FIFA) és a France Football magazin.

  • Fej-fej mellett az éllovasok

    A Beregszászi járási labdarúgó-bajnokság 24. fordulója után még szorosabbá vált az aranyért folytatott versenyfutás. Azt már a vége előtt 3 fordulóval is lehetett tudni, hogy a bajnoki címért idén két csapat küzd, igaz a harmadik helyen álló FC Dédának még matematikai esélye az aranyra, de ebben még a legvérmesebb dédai drukkerek sem hisznek, hisz a…

  • Vereséggel kezdtek az Ungvári Medvék

    Október 15-én elstartol az amatőr csapatok Kelet Ukrajnai Jégkorong Ligájának 2011-2012-es sorozata. A bajnokságban, mint már említettük először vessz részt kárpátaljai csapat is.

  • Jól ment az ukránoknak az EL-ben

    Az Európa Liga 3 csoportkörében jól teljesítettek az ukrán csapatok. Mindhárom együttes pontot szerzett a fordulóban. Először nézzük a B csoportban érdekelt eddig pont nélküli Vorszklát.

  • Nagydobronyi és dédai siker az Árpád-kupán

    A szokatlanul korán érkező csípős hideg és szeles idő ellenére az idén is sikeres volt az immáron hetedik alkalommal megrendezésre kerülő Árpád-kupa labdarúgótorna Tiszacsomán, amely a KMKSZ megyei és helyi alapszervezete szervezésében került lebonyolításra a honfoglalási rendezvénysorozat részeként az elmúlt szombaton.

  • Nyeretlen maradt a Sahtar

    A Bajnokok Ligája szerda esti mérkőzésein az utolsó négy csoportban is lejátszották a 3. fordulót. Az E csoportban lassan kirajzolódni látszanak az erőviszonyok és az előzetes várakozásnak megfelelően két csapat kicsit meglépett a többitől.

  • Jön a mini Eb?

    Új bevételi források után néz az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), miután a 2016-os, franciaországi Eb-n az eddigi 16 helyett már 24 csapat lép majd pályára.

  • Még mindig nyílt a bajnokság

    A Beregszászi járási labdarúgó-bajnokság felső osztályában már a 23. fordulónál tartanak. A hétvégén a címvédésre készülő listavezető FC Csillag az utolsó helyezett FC Zápszonyt fogadta.

End of content

End of content