Egy magyar utazó Dél-Kínában, 1932-ben
Az 1932-1933-ban Kínába látogató magyar újságíró, Kovrig János „A sárga kontinensen déltől északig” című kötetében számol be látogatásáról a polgárháború és a japán invázió által sújtott országban.
Az 1932-1933-ban Kínába látogató magyar újságíró, Kovrig János „A sárga kontinensen déltől északig” című kötetében számol be látogatásáról a polgárháború és a japán invázió által sújtott országban.
Június 27-én a Gálocsi Oktatási-nevelési Központ udvarán ünnepélyesen átadták a kibővített játszóteret. Az iskolásokat, óvodásokat és szüleiket Szaniszló Erzsébet, az intézmény igazgatója köszöntötte, aki tolmácsolta a község szülöttének, Tóth István beregszászi magyar főkonzulnak az üdvözletét, aki aznap más elfoglaltsága miatt nem lehetett Gálocsban, de előző nap minden gyerek számára vitt egy ajándékcsomagot, amelyet az igazgató…
Ha Facebook, akkor fölvásárlás.
A kárpátaljai Tourinform kirándulást szervez a Hoverlára július 19-én.
Magyarázkodásra kényszerült a Facebook vitatott pszichológiai kísérlete miatt, amelynek során 2012-ben egy héten át manipulálta a hírfolyamot, azaz befolyásolta, milyen érzelmekkel találkoznak a felhasználók.
Ukrajnában június utolsó vasárnapján méltatják a fiatalok napját.
A vártnál gyorsabb ütemben csökken az okostelefonok, notebook és tablet számítógépek ára.
Az öntözés szerepéről a szabadföldi zöldségtermesztésben, illetve a piaci helyzet alakulásáról Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodót, a „Pro agricultura Carpathica” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány szaktanácsadóját kérdeztük.
1932 őszén egy magyar újságíró érkezik Kínába, hogy tudósítson arról, mi is zajlik akkor a kontinensnyi országban.
Három szomszédos település, Sislóc, Botfalva és Ugtarnóc KMKSZ-alapszervezetei közösen szerveztek gyereknapot a Sislóci Dobó István Középiskolában. A sikeres tavalyi rendezvény után az idein még több szórakoztató program várta a gyerekeket.
End of content
End of content