Rendkívüli szuperholdban gyönyörködhetünk hétfőn
A „szuperhold” ezúttal sokkal nagyobb és fényesebb lesz, mint bármikor az elmúlt csaknem 69 év során, s a legközelebbi hasonló látványosságra 18 évet kell várni.
A „szuperhold” ezúttal sokkal nagyobb és fényesebb lesz, mint bármikor az elmúlt csaknem 69 év során, s a legközelebbi hasonló látványosságra 18 évet kell várni.
A II. világháború után a felszabadult vagy a szovjetek által „megszállva felszabadított” országokban bíróságok elé idézték a hitlerista megszállókkal való együttműködéssel vagy háborús bűncselekményekkel vádolt személyeket.
A Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács a Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna Határon Átnyúló Együttműködési Program 2014–2020 elnevezésű programmal kapcsolatos szakmai napot szervezett november 11-én a Rákóczi-főiskolán.
A DNS-javítás eddig ismeretlen lehetőségeihez jutottak közelebb az ELTE kutatói.
HIV-fertőzöttek egyetlen csepp véréből, szűk félóra alatt megmondja a pillanatnyi vírusszámot egy új mini teszt. Az USB-vel számítógépre köthető készülék a vírusos vér vezetőképességét méri.
Az elektromos cigarettát rendszeresen használó fiatalok később nagyobb valószínűséggel lesznek erős dohányosok.
A kongói természetvédelmi hivatal (ICCN) és az amerikai Vadvédelmi Társaság (WCS) közös kutatásának eredményei szerint regenerálódásnak indult a kongói Virunga Nemzeti Park vízilópopulációja, amely az orvvadászat és az állatok élőhelyének fokozatos elvesztése miatt zsugorodott drasztikusan az elmúlt évtizedekben.
Jelentős bronzkori várost fedeztek fel régészek Irak északi részén, egy az Iszlám Állam által elfoglalt területektől nem messze fekvő ásatáson. A németországi Tübingeni Egyetem ókori keleti kultúrákat tanulmányozó intézetének régészei Dohuk városától nem messze fedezték fel az ősi település nyomait.
Ünnepi előadóülést tartott a Magyar Tudományos Akadémia Veszprémi Területi Bizottsága (MTA VEAB) a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából november 7-én délelőtt. Pósfai Mihály akadémikus, az MTA VEAB elnökének köszöntő beszéde után három 45 év alatti tudós vehette át az Év Kutatója díjat. A díjazottak között van Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka…
A tudósok szerint egyre valószínűbb, hogy van összefüggés a globális átlaghőmérséklet emelkedése és a különféle veszélyes járványok terjedése között.
End of content
End of content