A japán cunami miatt vált le egy darab a déli-sarki jégmezőből
A Japánt ért március 11-i erős földrengés után érkező szökőár okozta kutatók szerint, egy jókora darab leválását a több mint 13 ezer kilométerre délre fekvő antarktiszi selfjégből.
A Japánt ért március 11-i erős földrengés után érkező szökőár okozta kutatók szerint, egy jókora darab leválását a több mint 13 ezer kilométerre délre fekvő antarktiszi selfjégből.
Hruscsovnak nem volt más választása, mint az 1956-os magyar forradalom leverése, az azonban mégis vereséget jelentett számára – állította az egykori szovjet kommunista pártvezető fia egy vasárnapi német lapinterjúban.
Amerikai kutatók kísérletükben demonstrálták, hogy a korábbi hiedelemmel ellentétben a cukor nem olvad, hanem bomlik.
Folyékony víz van, tehát akár élet is lehet a Marson – közölte a NASA. Friss folyómedrek képeiből következtetnek erre, de folyóvizet nem fotóztak. A víz csak az év egy részében folyékony és valószínűleg sokkal magasabb a sótartalma, mint a földi tengereknek.
Egy matematikusokból, programozókból, és egyetemi kutatókból álló csoport tarolta le az amerikai Massachusetts állam egyik lottójátékát, a Cash Winfallt.
A világ legnagyobb ismert dinoszaurusz-harapásnyomát találták meg régészek Dél-Koreában.
Német kutatók először bizonyították, hogy a várandós anyák által elszenvedett súlyos stressz hosszú távú hatással van a gyermekek viselkedésére.
Áttörést hozhat a fertőzések diagnosztizálásában a világ rosszul felszerelt területein egy olcsó, kis méretű vérteszt, amelyet amerikai kutatók fejlesztettek ki.
Felfedezték brit és svájci kutatók az első olyan ellenanyagot, amely az influenza A vírus minden típusával képes felvenni a küzdelmet. A kutatók azt remélik, hogy univerzális vakcinát fejleszthetnek ki, amely az influenza minden formájától megvédi az embereket.
A világ népessége, amely 1999-ben érte el a hatmilliárdot, már az idei évben meghaladhatja a hétmilliárd főt, 2050-re pedig további 2,3 milliárddal lehetünk többen a jelenlegihez képest – írták amerikai kutatók a Science tudományos magazinban pénteken közzétett tanulmányukban.
End of content
End of content