Természetvédelem Szatmár megyében – Kiállítás
A Szatmár Megyei Múzeum szervezésében új tárlat nyílik „Természetvédelem Szatmár megyében” címmel. Az ünnepélyes megnyitóra november 4-én 13 órakor kerül sor.
A Szatmár Megyei Múzeum szervezésében új tárlat nyílik „Természetvédelem Szatmár megyében” címmel. Az ünnepélyes megnyitóra november 4-én 13 órakor kerül sor.
Apokalipszis Hitler címmel mutatta be a francia televízió Isabelle Clarke és Daniel Costelle új, kétrészes dokumentumfilmjét, amely a diktátor „megállítható felemelkedését” követi a kezdetektől egészen a totalitárius rendszer teljes kiépítéséig, az 1930-as évek közepéig.
Több új köztéri alkotással bővül a közeljövőben az észak-romániai Szatmárnémeti városképe, miután a városi tanács csütörtöki ülésén jóváhagyták II. Rákóczi Ferenc és Avram Iancu szobrának felállítását, és egy 60 méter magas román zászlót tartó zászlórúd felépítését.
Forradalmi lendülettel szivattyúzták ki a pénzt, a termékeket azután, hogy Belgrád 1989-ben megszüntette a Vajdaság autonómiáját.
Szokatlanul nagy kisbolygó halad el mellettünk november 8-áról 9-ére virradó éjszaka, a csillagászok szerint biztonságos távolságban.
A romániai népszámláláson számos rendellenességről érkezett hír csütörtökig a magyarok nemzetiségének regisztrálásával kapcsolatosan,
Négy kortárs magyar képzőművész munkáival ismerkedhetett meg októberben az ArtLoop Galéria szervezésében a szlovákiai közönség Pozsonyban.
A 2006 augusztusában Nyitrán megvert magyar Malina Hedvig ügyében újabb kihallgatások kezdődtek.
A helyi lelkész a torony alatt talált egy ládát, amiből 16-ik századi pénzérmék és kéziratok kerültek elő.
Ukrán gépkocsifeltörőket vettek őrizetbe Nyíregyházán; a két férfit a városban történt autókifosztások
End of content
End of content