Matricaháború Felvidéken
Egyre ritkábban hangzik el magyar szó Szlovákiában az üzletekben és a hivatalokban. A magyar nyelv használatának visszaszorulása ellen egyedi akcióval tiltakoztak az ott élő magyarok. Most a válasz is megérkezett.
Egyre ritkábban hangzik el magyar szó Szlovákiában az üzletekben és a hivatalokban. A magyar nyelv használatának visszaszorulása ellen egyedi akcióval tiltakoztak az ott élő magyarok. Most a válasz is megérkezett.
A bukaresti táblabíróság érdemi tárgyalás nélkül szeptember 8-ra halasztotta a döntést az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzéséről.
Az anyanyelv kiterjesztett használatának lehetőségéért, valamint a szolgáltatások és az ügyfelek közötti jobb kapcsolattartás céljából indul ma útjára az Igen, tessék – Da, poftiţi! című kezdeményezés Kolozsváron – derült ki a Szabók bástyájában tartott sajtótájékoztatón.
Az új törvény megfelel majd az európai normáknak – ígéri a szlovák kereszténydemokraták elnöke.
Pénteken kezdődik és egy hétig tart a Külhoni Magyar Fiatalok Találkozója, amelyre 17 országból 450 – 16 és 20 év közötti – magyar származású fiatalt várnak – mondta keddi sajtótájékoztatóján Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
Bírálják a szlovák munka-, szociális és családügyi minisztériumot azért a javaslatáért, hogy ingyen fogamzásgátlókat vagy sterilizálást ajánlana fel a szegényeknek.
Szlovákiában a felvidéki magyarok elleni feljelentések leggyakoribb kezdeményezői minden bizonnyal a Szlovák Nemzeti Párt, azaz az SNS és vezére, Ján Slota. Naponta jelentenek be újabb és újabb feljelentést, ez a politikai módszerük.
Az egyetem szenátusa nem nem hagyta jóvá az önálló magyar főtanszékek létrehozását, az utcai demonstrációt pedig a rendőrség nem engedélyezte.
A Szlovák Nemzeti Párt elnöke a becsületszavát adta, hogy soha nem kérelmezte külföldi ország állampolgárságát. Így reagált Berényi felvetésére.
Ma már kétnyelvű formanyomtatványok állnak rendelkezésre a honosításhoz szükséges keresztlevél kiállításához.
End of content
End of content