Misszió a határon túli magyarságért

Havasi János kinevezése

Dr. Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója 2011. szeptember 1-jével Dr. Havasi Jánost a határon túli magyar kapcsolatok különmegbízottjaként kabinetvezető-helyettessé nevezte ki. Munkatársunk ebben a minőségében a határon túli magyar kapcsolatok koordinátoraként végzi tevékenységét. Havasi János kinevezése után – első nyilvános szereplésként – a KMÚÉK jövő heti pélmonostori konferenciáján tart előadást, ahova a Horvátországi Magyar Újságírók Szövetsége meghívására érkezik.

Dr. Havasi János pécsi jogi és budapesti újságírói tanulmányainak befejezése után hivatásos újságírói pályáját a Dunántúli Naplónál kezdte 1978-ban. A nyolcvanas években két kisebb kirándulást tett más területekre: előbb a Baranyai Alkotótelepek igazgatója volt, majd néhány esztendeig a Jelenkor olvasószerkesztője . 1989-ben kollégáival megalapította A Helyzet című regionális hetilapot, amelyet két évig főszerkesztőként jegyzett. Az Antall-kormány idején a kultusztárca sajtófőnöke, majd a Párizsi Magyar Intézet igazgatóhelyettese lett. 1993-tól rendszeresen tudósította a Duna Televíziót előbb Párizsból, később – a hazai sajtó egyik első video-újságírójaként – a dél-dunántúli, valamint a horvátországi és a boszniai térségből. A kilencvenes évek végén a Duna TV PR-igazgatója. 1999-től a Magyar Televízió munkatársa különböző beosztásokban: az Aranyfüst című magazin alapító szerkesztője, regionális-kisebbségi-határontúli főszerkesztő, közéleti igazgató. Hobbija a hivatása, emellett hadisírkutatással is foglalkozik. Öt riportkönyv és egy újságíró kézikönyv szerzője. Két kitüntetésére a legbüszkébb: a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója által alapított Messzelátó Díjra, illetve a honvédelmi miniszter által odaítélt Hadisírgondozásért Érdemkereszt I. fokozatára.