Éneklő, táncoló kispávák
Az első elődöntő külhoni sikerei után a második fordulóban is találkozhatunk határon túli versenyzőkkel.
Az első elődöntő külhoni sikerei után a második fordulóban is találkozhatunk határon túli versenyzőkkel.
A Magyarországi Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei amfetamin származékot, csempészcigarettát, valamint töltött fegyvert és lőszereket találtak Záhonynál. Mindegyik ügyben megtették a feljelentést az illetékes szervnek.
Az Országgyűlés mai ülésén szavaz az alaptörvény hetedik, Orbán Viktor miniszterelnök által javasolt módosításáról, amely tiltaná idegen népesség Magyarországra telepítését. Az előterjesztés elfogadásához valamennyi képviselő kétharmadának támogatására, vagyis legalább két ellenzéki szavazatra is szükség van.
Életének hatvanötödik évében vasárnap délután elhunyt Kocsis Zoltán zongoraművész, karmester, zeneszerző – közölte a Nemzeti Filharmonikusok az MTI-vel.
Magyarországon az abortuszok száma 2010 és 2015 között 23 százalékkal – több mint kilencezerrel -, idén az első negyedévben pedig további 4 százalékkal csökkent.
Szent Márton ünnepének hetére a Bartók Rádió gazdag népzenei választékkal készül.
Orbán Viktor miniszterelnök a kínai kormányfővel tárgyalt Rigában – mondta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek szombaton Rigában.
A tervek szerint jövőre a külhoni családi vállalkozások kaphatnak támogatást a nemzetpolitikai államtitkárság tematikus programjainak keretében – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken a Tolna megyei Simontornyán.
Magyarok a Kárpát-medencében – képzések, vállalkozások, munkaerőpiac címmel tart szakmai hétvégét és továbbképzést külhoni magyar főiskolai és egyetemi hallgatók számára péntektől vasárnapig Simontornyán a nemzetpolitikai államtitkárság.
Nyolcvan év után újra megtekinthető a Szózat kézirata a Magyar Tudományos Akadémia és az MTA Könyvtár és Információs Központ csütörtökön, a magyar tudomány ünnepén nyílt és március 15-ig tartó közös tárlatán.
End of content
End of content