Ukrán férfinak lehetett köze egy gyáli fiatalember eltűnéséhez
Rinyu Patrik 2015. április 11-én tűnt el. A 19 éves gyáli fiatalember barátaival egy magát ukrán állampolgárnak kiadó férfival találkozott.
Rinyu Patrik 2015. április 11-én tűnt el. A 19 éves gyáli fiatalember barátaival egy magát ukrán állampolgárnak kiadó férfival találkozott.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján az Országházban elmondta, az Országgyűlés döntése révén Magyarország katonák küldésével járulhat hozzá a terrorszervezet elleni harc sikeréhez. Ennek következtében Magyarország megfelelhet azon kötelezettségeinek, amelyek a nyugati értékvilághoz való tartozásából fakadnak – mutatott rá.
Idén Egerben rendezték meg a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) hagyományos Tavaszi Szél elnevezésű tudományos konferenciáját.
Ünnepélyes keretek között megnyílt Tatabányán a Délvidéki Magyar Golgota 1944-45 című kiállítás. A tárlat fő célja, hogy bemutassa az akkoriban elhallgatott dolgokat, valamint hogy felhívja a figylemet arra miért is fontos az emlékezés.
A Felvidékről kitelepített magyarokra emlékeznek Budapesten a Magyarság Házában vasárnap délután; az Országgyűlés 2012. december 4-én ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy április 12-e a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapja.
A vonósok, azon belül is elsősorban a cselló áll a ma kezdődő BTF kamarazenei kínálatának középpontjában.
59 évesen, méltósággal és türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt Pap Vera, a Vígszínház vezető színésznője, Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész.
Kétmillió forinttal támogatja Bonyhád városa a kárpátaljai Tiszaásvány községet.
Jótékonysági koncertet szerveznek a csepeli Királyerdei Művelődési Ház nagytermében (1213 Budapest, Szent István út 230.) 2015. április 10-én. Az est főelőadója Bernát Ferenc gitárművész.
A magyar kormány ismét felhívással fordul minden megyei jogú városhoz és Budapesthez, hogy vállaljanak felelősséget egy-egy kisebb kárpátaljai magyar közösség sorsáért, nyújtsanak segítséget nekik a humanitárius katasztrófa elkerülése érdekében – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón Budapesten.
End of content
End of content