Ukrán embercsempészt fogtak el Szabolcsban
Elfogtak egy ukrán embercsempészt a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte a térségi rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Elfogtak egy ukrán embercsempészt a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte a térségi rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
19. alkalommal rendezik meg a Győri Tavaszi Fesztivált, melynek változatos programjai az ország minden tájékáról vonzzák a látogatókat. Serfőzőné Tóth Andrea, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója elmondta: A tavalyi évben több ezer látogatója volt a fesztivál kőszínházi programjainak.
Tízmillió forint értékű gyorssegélyt küld Kárpátaljára a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a nehéz helyzetben lévő családok és egyedülálló idős emberek megsegítésére – tájékoztatta az MKPK az vasárnap az MTI-t.
A tavaly decemberi ónos eső és jegesedés okozta erdőkárok enyhítését célzó civil összefogást, társadalmi szolidaritást állítja ma középpontba a közmédia S.O.S. Bajban az erdő! című tematikus napja. A televíziós programok mellett a Kossuth Rádió számos műsora is foglalkozik a témával.
Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing című dal képviseli Magyarországot a májusi bécsi 60. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Élelmiszerrel segíti a Kárpátalján élő nélkülözőket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely pénteken elindította az 1350-es adományvonalat.
Február 25-én átadták az új máriapócsi zarándokközpontot, melyet Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye püspöke, Orosz Atanáz, a Miskolci Apostoli Exarchátus püspöke, valamint Vasile Bizău, a Máramarosi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke szentelt meg – tájékoztat a Hajdúdorogi Egyházmegye.
Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspök nyitó áhítatával kezdődött február 25-én a Magyarországi Református Egyház XIV. Zsinatának alakuló ülése.
Országszerte megemlékezéseket tartanak a kommunista diktatúrák áldozatainak mai emléknapján.
Ötszázötven produkció jelentkezett az MTVA és a Hagyományok Háza közös népzenei és néptáncos tehetségkutató vetélkedője, a Fölszállott a páva című műsor harmadik évadára.
End of content
End of content