Több mint tizenkétezren érkeztek pénteken Ukrajnából Magyarországra
Az ukrajnai háború elől szombaton 70 ember, köztük 46 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
Az ukrajnai háború elől szombaton 70 ember, köztük 46 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
2020-ban az „egymás”, majd 2021-ben a „család” kifejezést választották.
Magyarország apostoli királyává 1916. december 30-án koronázták meg.
245-en kaptak 30 napra érvényes tartózkodási engedélyt.
A BKK utasait is arra kérte, hogy utazásaik alatt, ha szükséges, nyújtsanak segítséget a BKK járatain közlekedő menekülteknek.
A részleteket ismertetve arról beszélt, hogy a legfeljebb tízmillió forintos hitelt továbbra is szabad felhasználású kölcsönként igényelhetik a házaspárok.
Jelenleg 386 koronavírusos beteget ápolnak kórházban.
Az eseményt a Fővárosi Nagycirkuszban január 2-án és 3-án tartják.
A vb-re az új Nemzeti Atlétikai Központban kerül sor augusztus 19. és 27. között.
218 embernek állítottak ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást
End of content
End of content