Ferenc pápa jótékonysági célokra szánja egyik kocsiját
Jótékonysági célokra szánja a katolikus egyházfő azon kocsik egyikét, amelyeket lengyelországi zarándoklata során használ.
Jótékonysági célokra szánja a katolikus egyházfő azon kocsik egyikét, amelyeket lengyelországi zarándoklata során használ.
Ukrajna és Litvánia kölcsönösen eltörölte a két ország légitársaságainak járataira vonatkozó mennyiségi korlátozást – jelentette be kedden a kijevi állami légiközlekedési vállalat.
Agyonlőtte kedden a francia rendőrség azt a két, késsel felfegyverkezett támadót, akik valamivel korábban túszokat ejtettek egy észak-franciaországi kisváros templomában – jelentette híroldalán a BBC brit közszolgálati televízió.
Újabb ásatást indítottak a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) és az Erdélyi Történeti Múzeum régészei hétfőn a Duna-deltában, hogy felkutassák a kommunizmus idején az egykori peripravai kényszermunkatáborban megölt politikai foglyok földi maradványait.
Igazi nyári témákkal jelentkezik csütörtökön az Alpok-, a Duna- és az Adria menti országok közös televízió-műsora.
Tizenkilencre emelkedett a Tokió közelében, Japánban kedd hajnalban egy fogyatékkal élőknek otthont adó létesítményben elkövetett késes ámokfutás halálos áldozatainak száma.
Kisebbségi jogvédelem a gyakorlatban. Mit tehetnek a civil szervezetek és az ügyvédek? – címmel tartottak panelbeszélgetést július 22-én a 27. Tusványosi Szabadegyetemen. Őry Péter a felvidéki tapasztalatokat ismertette. A Pro Civis Társulás elnöke a kárpát-medencei nyelvhasználati kérdésekkel kapcsolatban, a többi régióval ellentétben, pozitív eredményekről is be tudott számolni.
Őrizetbe vételi parancsot adtak ki hétfőn 42 újságíró ellen a július 15-ei puccskísérletet követő tisztogatások keretében Törökországban – közölte az NTV török hírtelevízió.
Kiürítették a Keleti pályaudvart hétfő délelőtt. A 24.hu úgy értesült, hogy egy gyanús csomagot találtak.
Hétfőn kezdődik az amerikai Demokrata Párt elnökjelölt-állító országos konvenciója Philadelphiában, ahol megválasztják Hillary Clintont a párt elnökjelöltjének, valamint Tim Kaine virginiai szenátort alelnökjelöltnek.
End of content
End of content