Tovább romlott a levegő a kínai városokban
A nehézipar, és a különösen a széntüzelésű erőművek miatt nem javul, sőt helyenként tovább romlik a levegőminőség a kínai városokban.
A nehézipar, és a különösen a széntüzelésű erőművek miatt nem javul, sőt helyenként tovább romlik a levegőminőség a kínai városokban.
A Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány közel egymilliárd forinttal támogatja az erdélyi és a többi határon túli magyar közösség anyanyelvi oktatását és a minőségi képzéseket, a támogatások a pályázatokkal lehet elnyerni – közölte az alapítvány az MTI-vel csütörtökön.
Összeütközött egy brit atom-tengeralattjáró egy kereskedelmi hajóval Gibraltár közelében – jelentette be a spanyol külügyminisztérium csütörtöki közleményében, egyúttal magyarázatot kért az Egyesült Királyságtól az előző napi balesetre, amelyben senki sem sérült meg, és nem keletkeztek komoly károk sem.
A Kárpát-medence legrangosabb honfoglalás kori temetőinek leleteiből rendeznek kiállítást három múzeum részvételével a bugaci Kurultájon augusztus 12. és 14. között – közölte a Magyar-Turán Alapítvány csütörtökön az MTI-vel.
Mike Pence indianai kormányzó szerda este a republikánus konvención elmondott beszédében elfogadta a felkérést, hogy az amerikai elnökjelöltté választott Donald Trump alelnökjelöltje legyen.
Elhunyt Körmendi János, az Illés zenekar egykori dobosa. A népszerű „Joe bácsi”, aki 1962 és 1966 között zenélt az Illésben, 75 éves volt – tette közzé szerdán az Illés Kluboschok Baráti Köre Facebook-csoport.
A magyar kormány az elmúlt hat évben összesen több mint 1,3 milliárd forinttal támogatta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület oktatási-nevelési és hitéleti törekvéseit – jelentette ki Soltész Miklós államtitkár szerdán Nagyváradon.
114 kg amfetamint foglalt le a magyar, a cseh és a svéd rendőrség egy nemzetközi akció során. A kábítószer értéke meghaladja a másfél milliárd forintot.
Francois Hollande államfő a múlt csütörtöki, legalább 84 halálos áldozatot követelő nizzai terrortámadást követően jelentette be, hogy a november 13-i párizsi merényleteket követően kihirdetett rendkívüli állapot meghosszabbításáról döntött, így az 2017 januárjáig tart.
Mintegy 3200 embert mentettek meg kedden a Földközi-tengeren húsz különböző művelet során – jelentette az olasz parti őrség.
End of content
End of content