Több száz antik műkincs tűnt el Egyiptomból
A politikai tiltakozásokat és lázadásokat kísérő fosztogatások során mintegy nyolcszáz felbecsülhetetlen értékű műkincsnek veszett nyoma Egyiptomban.
A politikai tiltakozásokat és lázadásokat kísérő fosztogatások során mintegy nyolcszáz felbecsülhetetlen értékű műkincsnek veszett nyoma Egyiptomban.
A határon túli magyar szervezeteknek és egyéb intézményeknek nyújtott állami támogatások ügyében is vizsgálódik majd Budai Gyula.
Bővült a MÁV-START Zrt. elektronikus jegyértékesítési rendszere, és márciustól Európa tizenegy országába lehet interneten megváltani a vasúti jegyet.
A korrupcióval szembeni magatartás tekintetében Romániának az Európai Parlamentről (EP) kellene példát vennie – mondta hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László, és egyben felszólította a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ): adjon számot az általa kezelt román és magyar költségvetési pénzekről.
Árvíz pusztít Thaiföld déli tartományaiban, az érintett területeken veszélyhelyzetet hirdettek a hatóságok.
A készülő magyar alkotmányban valószínűleg szerepelni fog a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) három javaslata is, melyek a magyarországi kisebbségek jogainak védelmét célozzák.
Meghaladta a 11 ezret a pusztító földrengés halálos áldozatainak száma Japánban: a keddi tokiói adatok szerint a március 11-én pusztító földregésnek és szökőárnak 11063 halottja van, az eltűntek száma 17258. Előző nap a japán hatóságok még 10 872 halottat, és emellett 16 244 eltűntet tartottak nyilván. A második világháború utáni legsúlyosabb japán válság következtében…
Egész Európa küzd az elöregedéssel, a családok válságával, a csökkenő születésszámmal – mondta Schmitt Pál köztársasági elnök hétfőn, A munka és a családi élet összeegyeztetésének hatása a demográfiai folyamatokra című szakértői konferencián Budapesten. Fogy a magyar, fogynak az európai nemzetek – fogalmazott az államfő. Hangsúlyozta: bízik benne, hogy a magyar uniós elnökség munkája eredményeként…
A romániai magyar történelmi egyházak és az egyetemek vezetőivel találkozott kedden Kolozsváron Martonyi János külügyminiszter, aki itteni látogatásának második napján megbeszélést folytatott Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével is. Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a miniszter az egyházi vezetőkkel áttekintette az egyházaknak a nemzetpolitikában betöltött szerepét. A…
Berényi József, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, hétfőn Pozsonyban az MTI tudósítójának nyilatkozva megerősítette, hogy április 16-án Nagymegyeren, a párt országos kongresszusán újra indul a pártelnöki tisztségért. „Igen, meg tudom erősíteni, ez így igaz” – mondta Berényi az exkluzív interjúban. „A helyi és a járási szervezeteink ülései előtt kijelentettem, hogy nem akarok önjelölt lenni….
End of content
End of content