Finisben a határon túli kirándulások pályázata

Péntekig lehet pályázni a Határtalanul! tanulmányi kirándulási programra. Az Apáczai Közalapítvány előző évi utakat összegző kötete szerint a leghosszabb tanulmányi kirándulások Erdélybe irányultak, míg a helyszíneket tekintve Kolozsvár volt a legnépszerűbb.

A közalapítvány 2009-ben indította útnak a Határtalanul! programot azzal a céllal, hogy magyarországi fiatalok tanulmányi utakon keresztül ismerhessék meg a határon túli magyar lakta területeket, valamint az utazások során személyes találkozások és kapcsolatok jöhessenek létre a külhoni magyar közösség tagjaival. A tanulmányutakat és együttműködéséket célzó két pályázati felhívás 2009 novemberében jelent meg.

A Csete Örs, a közalapítvány igazgatója által szerkesztett, a tapasztalatokat összegző, MTI-hez eljuttatott kötet szerint az első csoportok 2010. május 1-én indultak útnak, és október 28-án érkeztek vissza Magyarországra. A pilot program keretében összesen 177 utazás valósult meg, ezek 68,3 százaléka volt tanulmányút, a többi az együttműködések alprogram részeként jött létre. Az utazásokon összesen 5771 diák és 672 kísérőtanár vett részt.

A tanulmányutak legjellemzőbb útvonala a csillagtúra volt, az utazások közel kilenctizede ilyen volt.

A tanulmányutak 62,81 százaléka Erdélybe, 18,18 százaléka Felvidékre, 11,57 százaléka Délvidékre, míg 7,44 százaléka Kárpátaljára irányult. Az összes erdélyi út 82 százaléka Székelyföldre vezetett, ezt követi a Partium 6,3 százalékkal, majd a Szilágyság/Mezőség és végül Dél-Erdély. Kárpátalján a kisebb távolságok miatt nincsenek ilyen különbségek, az utazók majdnem mindegyike végigjárta a nagyobb kárpátaljai településeket, tett kirándulást a Vereckei-hágóra. Délvidéken két kisebb terület kapott jelentőséget az utazásoknál, az utak több, mint felének a határ menti terület volt a logisztikai központja, de vezettek utak a Dél-Bánságba, illetve Belgrád vonalától lejjebb is. A Felvidékre irányuló utak központja jobbára a magyar etnikai terület határait követte.

A tanulmányutak keretében 1386 kulturális és szakmai tevékenységet valósítottak meg a diákok, előbbiek közül a legjellemzőbb olyan műemlékek, különösen templomok látogatása volt, amelyek valamilyen módon kapcsolódtak a magyarsághoz. Gyakori volt a múzeumlátogatás is, és sok programba építették be emlékhelyek megtekintését, megemlékezésekkel összekötve. Helyszín tekintetében a legnépszerűbb célpont Kolozsvár volt, ahol a Hunyadiakhoz valamilyen módon kapcsolódó műemlékeket – például Mátyás szülőházát, a Szent Mihály templomot, a Mátyás király emlékművet, valamint a Szent György-szobrot – tekintették meg a legnagyobb számban. A megemlékezések terén például Farkaslakán a Tamási Áron emlékhely megkoszorúzása került az első helyre.

A szakmai programok elsősorban külhoni, részben vagy egészben magyar tannyelvű szakképző iskoláknál tett látogatásokat, valamint a diákok tanult szakmájához kapcsolódó üzemek, vállalkozások megtekintését jelentette.

A 177 útra összesen 200,12 millió forintot fizettek ki.

A mostani pályázat keretében a magyarországi közoktatási intézményekben 7. évfolyamon tanuló diákok Románia, Szlovákia, Szerbia vagy Ukrajna magyarlakta területeire irányuló 2011. szeptember 1. és 2012. június 30. között megvalósuló tanulmányi kirándulása kaphat támogatást. Egy pályázat keretében legkevesebb 20 diák és 2 kísérő és legfeljebb 80 diák és 8 kísérő egyszeri utazásához kérhető támogatás. Az egy pályázat keretében elnyerhető összeg legfeljebb 33 ezer forint diákonként vissza nem térítendő támogatás. A felhíváson az utazási és a szállásköltséget támogatják.

További információkat az apalap.hu oldalon találhatnak az érdeklődők.

forrás: MTI/lanchidradio.hu