Önkormányzati hétvégét szervez a Rákóczi Szövetség
Az esemény június 11. és 12. között valósul meg.
Az esemény június 11. és 12. között valósul meg.
Romániában 1866-tól 1947-ig május 10. volt a hivatalos fő nemzeti ünnep.
Az egyeztetések alapján már tizennégy országgal született megállapodás az oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről.
A történelem egyik leghírhedtebb és legőrültebb uralkodója, Nero Claudius Caesar Augustus Germanicus volt.
Újdonság idén, hogy a felsőoktatásban tanulók támogatását 22 400 forintra emelik.
A jelenleginél kétszer nagyobb támogatást kaphatnak a fiatal kutatók 2022-től.
A hírt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere jelentette be.
Javulnak a járványügyi adatok Szlovákiában.
Putyin hangsúlyozta az ukrán válság kapcsán, hogy Kijevnek tárgyalásba kell bocsátkoznia Donyeckkel és Luhanszkkal.
Alekszej Navalnij jelenleg két és fél éves szabadságvesztését tölti.
End of content
End of content