Kihunynak az Eiffel-torony fényei a dzsihadista támadások áldozatainak emlékére
Az összehangolt támadássorozatot radikális iszlamisták három csoportja hajtotta végre, akik az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet tagjai voltak.
Az összehangolt támadássorozatot radikális iszlamisták három csoportja hajtotta végre, akik az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet tagjai voltak.
Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án nyilvánította a magyar nyelv napjává november 13-át, 1844-ben ugyanis ezen a napon fogadták el a magyart államnyelvvé tevő törvényt.
„Ami az Egyesült Államok Oroszországgal való kapcsolatát illeti, a politikai szakértőink nem számítanak forradalmi változásokra, és hajlok arra, hogy egyetértsek velük” – jelentette ki csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján Lavrov.
Az Európai Néppárt (EPP) politikusát, a máltai Roberta Metsolát választották az Európai Parlament (EP) elnökének csütörtökön.
Bármilyen koronavírus elleni vakcinát szerez is be Magyarország, azt a kormány mindenki számára ingyenessé teszi majd.
A nagykövetség körzetében a lövöldözés lehetséges elkövetői után kutatnak
Hatalmas ősi tómeder üledékére bukkantak több mint 1,6 kilométer mélyen a grönlandi jégtakaró alatt amerikai kutatók, akik szerint a világon előszőr fedeztek fel ilyen jégalatti domborzatot.
A tervezetet júliusban a képviselőház ellenszavazat nélkül elfogadta, a népszavazás kiírása így most már azon múlik, hogy megkapja-e a tervezet a szenátorok kétharmadának voksát.
A háborút követő béke legnagyobb vesztese Magyarország lett, amely elvesztette területének és lakosságának kétharmadát, és hárommillió magyar került kisebbségi sorba.
Jóváhagyta Mihail Misusztyin orosz kormányfő azt a kétoldalú szerződéstervezetet, amelynek alapján az orosz haditengerészet műszaki ellátóállomást létesíthet majd Szudán területén.
End of content
End of content