A világban 31,7 millió a regisztrált fertőzöttek száma
A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.
A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.
Zaharova elfogadhatatlannak nevezte Oroszországnak a Navalnij-üggyel kapcsolatos meggyanúsítását.
A szavazók 50 kedvenc albumukat terjesztették fel. Több mint háromezer albumra érkezett szavazat.
A program célja a magyar anyanyelvű oktatás vonzerejének növelése mellett az is, hogy a magyar iskolákat népszerűbbé tegyék a szórványközösségekben, és közvetetten segítsenek anyagilag a szülőkön.
A kül- és európai ügyekért felelős szlovák minisztérium államtitkára elmondta: a szlovák álláspont ugyanaz, mint a 2016-os szlovák EU-elnökség idején, vagyis a „rugalmas szolidaritás” valamilyen formájáról lehet beszélni.
Az előző, 2015-ös eskütételi szertartáson mintegy ezer vendég volt jelen: a kormánytagok, a parlamenti képviselők és külföldi vendégek. Az utóbbiak között jelen volt Gennagyij Zjuganov, az orosz kommunista párt vezetője és Leonyid Kucsma volt ukrán elnök.
Egy nappal korábban 31 245 797 esetet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 963 693, a gyógyultaké 21 394 593 volt.
A fertőzés 188 országban és régióban van jelen.
A koronavírus-világjárvány miatt törölte a december 10-i hagyományos stockholmi Nobel-díjátadó ünnepséget is a Nobel Alapítvány.
Emlékeztetett arra, hogy Moszkva már többször megfogalmazta,, hogy együtt fog működni bármilyen, az amerikai jogrend alapján megválasztott vezetéssel.
Hangsúlyozta, hogy ha az ENSZ hatékony szervezet akar lenni, akkor a világ valós problémáira kell összpontosítania a figyelmét. Ezen gondok között említette a terrorizmust, a nők elnyomását, az emberkereskedelmet.
End of content
End of content