Nariskin: a Navalnij-ügy célja az Északi Áramlat-2 meghiúsítása
Nariskin kitért arra, hogy ebben a törekvésben Lengyelország, a balti államok és Ukrajna is be akarja bizonyítani Washingtonnak „saját hasznosságát”.
Nariskin kitért arra, hogy ebben a törekvésben Lengyelország, a balti államok és Ukrajna is be akarja bizonyítani Washingtonnak „saját hasznosságát”.
Az Európai Uniónak nem rögtönzött módon, hanem világos és átfogó stratégia mentén kell hozzáállnia a fehérorosz kérdéshez.
A fehérorosz elnökválasztást követő tömeges tüntetések kezdete után több ezer békés tüntetőt tartóztattak le, kínoztak meg, többen nyomtalanul eltűntek.
Születésének 230 éves évfordulója alkalmából a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) teljeskörűen felújította Kölcsey Ferenc sírját Szatmárcsekén.
1883. szeptember 21-én mutatták be a pesti Nemzeti Színházban Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményét, 1984 óta ez a nap a magyar dráma napja.
Széchenyit, akit nagy ellenfele, Kossuth nevezett „a legnagyobb magyarnak”, hazaszeretete, haladásba vetett hite, akaratereje, harca a reformokért, alkotó szenvedélye, áldozatkészsége, gyakorlati munkássága a magyar történelem kiemelkedő személyiségévé avatta.
Három emberéletet követelt a Görögországra lesújtó, ritkának számító hurrikán jellegű ciklon – közölték a helyi hatóságok vasárnap. A medikánként is ismert, Jánosz névre keresztelt ciklon fákat csavart ki, áradásokat és áramszüneteket is okozott a Jón-szigeteken és a Peloponnészoszi-félsziget nyugati részén. Vasárnap a tűzoltók egy férfi holttestére bukkantak a romok alatt a Kardíca városától nem messze…
A földrengés epicentruma a közép-dalmáciai Gracacban volt, Zárától (Zadar) 51 kilométerre, mintegy 10 kilométeres mélységben. A rengést egész Dalmáciában és Likában érzékelte a lakosság, károkról nem érkezett bejelentés.
A szükséges 40 ezer helyett több mint 60 ezer önkéntes jelentkezett Moszkvában a Covid-19 megelőzésére szolgáló Szputnyik V vakcina klinikai tesztelésének harmadik szakaszára.
Már nem csak a közösségi közlekedési eszközökön, hanem azon állomási és megállóhelyi helyiségekben is kötelező lesz hordani, ahol az utas a felszállás előtt vagy után tartózkodik.
End of content
End of content