Elkezdődött a tisztújítás a református egyházban
A négy püspök közül a jövő februári zsinaton választják meg a zsinat lelkészi elnökét.
A négy püspök közül a jövő februári zsinaton választják meg a zsinat lelkészi elnökét.
Nyolcmillió embert szólítottak fel a hatóságok Japánban vasárnap arra, hogy hagyják el otthonaikat, mert pusztító erejű viharral közelít az országhoz a Haisen névre keresztelt tájfun.
A hatóságok figyelmeztetése ellenére ismét több ezer ember vonult az utcákra Minszkben, hogy a Fehéroroszországot 1994 óta irányító Aljakszandr Lukasenka elnök távozását követeljék.
Őrizetbe vett a rendőrség egy ukrán férfit, aki a gyanú szerint kilenc határsértőnek próbált segíteni, hogy Magyarországról illegálisan nyugatra utazhasson.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter levélben fordult Vlagyimir Makejhez, Fehéroroszország külügyminiszteréhez Tadeusz Kondrusiewicz minszki katolikus érsek érdekében.
Koronavírus-járványt tagadók tüntettek szombaton Róma történelmi központjában a fertőzés terjedését akadályozó óvintézkedések ellen.
A robbanás pénteken, helyi idő szerint este 9 óra körül történt Dakkától mintegy 25 kilométerre délre lévő mecsetnél, nem sokkal az esti ima vége előtt, mielőtt a hívők távoztak.
A templomhoz a telket a soroksári önkormányzat biztosította, az építkezés 2011 nyarán indult, 2015-re elkészült a parókia, idénre pedig megépült a templom, amelyet Rüll Tamás építész tervezett.
Szudánban, Etiópiában és Ugandában ilyenkor nem szokatlan az esőzés.
A Navalnij szervezetéből vett minták alapján a német hadsereg vegyifegyver-szakértői kimutatták, hogy az ellenzéki politikust az egykori Szovjetunióban kifejlesztett, Novicsok típusú harci idegmérgek egyik fajtájával mérgezték meg.
End of content
End of content