Ukrán embercsempészt fogtak el Beregsuránynál
A beregsurányi közúti határátkelőhelyen szeptember 10-én este elfogtak egy 26 éves ukrán állampolgárt.
A beregsurányi közúti határátkelőhelyen szeptember 10-én este elfogtak egy 26 éves ukrán állampolgárt.
Több mint 120 templomot és keresztény kegyhelyet rongáltak vagy semmisítettek meg a 2011 óta zajló szíriai polgárháborúban a konfliktus szereplői – közölte az Emberi Jogok Szíriai Hálózata (SNHR) nevű katari székhelyű szervezet hétfőn.
A holland Frans Timmermans, a dán Margrethe Vestager és a lett Valdis Dombrovskis is úgynevezett ügyvezető-alelnök lesz a novemberben hivatalba lépő Európai Bizottságban – jelentette be Ursula von der Leyen megválasztott elnök kedden Brüsszelben.
Először fordul elő az amerikai történelemben, hogy az újonnan munkához jutók többsége színes bőrű – állapította meg a The Washington Post című lap a hétfőn este az internetes oldalán nyilvánosságra hozott elemzésében.
Brüsszel Nemzetközi Repülőtérre, Harkovba és Lvivbe indít új járatokat Budapestről a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság jövőre – jelentette be Stephen Jones, a cég budapesti vezetője kedden sajtótájékoztatón.
Másodszorra sem sikerült elfogadtatni a londoni alsóházban az előrehozott parlamenti választásokról beterjesztett miniszterelnöki kezdeményezést, mert a kedd hajnali szavazáson nem gyűlt össze az indítvány jóváhagyásához előírt kétharmados többség.
Szeptember 6-a és 8-a között tartotta meg a Budapesten székelő Kárpátaljai Szövetség a minden évben megrendezésre kerülő találkozóját, aminek ezúttal is a balatonföldvári Riviéra Hotel adott otthont. A Kárpátaljáról érkező résztvevőknek a szövetség ingyen buszt biztosított, ami Beregszászról indult. A pénteki program 17 órakor kezdődött Benza Györgynek, a Kárpátaljai Szövetség elnökének köszöntőjével, majd a szálloda…
Idén már 6404,4 négyzetkilométer esőerdő pusztult el Brazíliában, csaknem kétszer annyi, mint a múlt év hasonló időszakában – közölte vasárnap a Brazil Űrkutatási Intézet.
Nyolcvanmillió forintot csaltak ki egy tokaji férfitól, aki azt hitte, részese egy drogüzletnek és busás haszonra tehet szert, de kábítószer helyett csak lisztet kapott – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfő reggel az MTI-t.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Nyikolaj Fjodorovval, az orosz szövetségi parlament felsőházának, a Szövetségi Tanácsának az első elnökhelyettesével folytatott megbeszélést hétfőn – közölte a Külgazdasági és külügyminisztérium az MTI-vel.
End of content
End of content