Hivatalosan is Észak-Macedóniára változott Macedónia neve
A macedón kormány bejelentette kedden, hogy a Görögországgal kötött megállapodás és az alkotmánymódosítás nyomán mostantól hivatalosan is Észak-Macedóniának hívják az országot.
A macedón kormány bejelentette kedden, hogy a Görögországgal kötött megállapodás és az alkotmánymódosítás nyomán mostantól hivatalosan is Észak-Macedóniának hívják az országot.
Megszavazta az orosz parlament alsóháza kedden első olvasatban azt a törvénytervezetet, amely biztosítani kívánja az orosz internet stabil autonóm működtetését a világhálóról történő lekapcsolása esetén.
Buda Flóra Anna Entropia és Tóth Luca Lidérc úr című filmje is szerepel a 2019-es Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) rövidfilmes programjában, de a vasárnapig tartó mustra Berlinale Classics válogatásában is több magyar filmet vetítenek.
Elkezdték újraépíteni a magyar-amerikai kapcsolatrendszer harmadik pillérét, a politikai kapcsolatokat – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután amerikai kollégájával egyeztetett.
Az Európai Unió Tanácsának a soros román elnöksége által választott mottóra hivatkozva hívja demonstrálni híveit március 10-re, a székely szabadság napjára Marosvásárhelyre a Székely Nemzeti Tanács (SZNT).
A Magyar Református Egyház újraegyesülésének 10. évfordulója, Kárpát-medenceivé nőtt ifjúsági találkozó, szakmai fórumok, az év ritmusát meghatározó, mára már hagyományosan megrendezett programok – összegyűjtöttük az idei év határokon átívelő református eseményeit.
Elindult a közönségszavazás a 2019-es Szikra-díj shortlistre került produkcióira. A keresztény könnyűzene legrangosabb megmérettetésén öt kategória jelöltjeire várják a közönségszavazatokat a www.szikraprojekt.hu weboldalon.
A magyar kormány széles körű családtámogatási rendszerrel segíti a családalapítást és a gyermekvállalást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel a vasárnap kezdődött házasság hete alkalmából, úgy fogalmazva, hogy a házasság intézménye „ma fénykorát éli Magyarországon”.
Már legalább ötvenheten meghaltak csütörtök óta Észak-Indiában, miután illegálisan készített szeszt fogyasztottak – közölték a helyi hatóságok szombaton.
Mostantól egyedi kóddal azonosítják a legtöbb gyógyszert a patikákban és a kórházakban – közölte a HUMVO Magyarországi Gyógyszer-azonosítási Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
End of content
End of content