164 éve hunyt el Robert Schumann német zeneszerző
164 éve, 1856. július 29-én halt meg Robert Schumann német zeneszerző, a zongoramuzsika és a dalköltészet kiemelkedő mestere, a német romantikus zene egyik vezéregyénisége.
164 éve, 1856. július 29-én halt meg Robert Schumann német zeneszerző, a zongoramuzsika és a dalköltészet kiemelkedő mestere, a német romantikus zene egyik vezéregyénisége.
130 éve, 1890. július 29-én halt meg Vincent van Gogh holland festőművész, akiről halála után a pályatárs Camille Pissarro azt mondta: „Ez az ember vagy őrült volt, vagy megelőzött mindenkit, de nem tartom kizártnak, hogy mindkettő igaz”.
Jurtaváros, seregszemle, régészeti és antropológiai kiállítások is szerepelnek Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvénye, a Kurultaj programjai között, amelyet augusztus 21. és 23. között a Bács-Kiskun megyei Bugacon rendeznek meg – közölte a szervező, a Magyar Turán Alapítvány az MTI-vel.
Balatonszárszó, Csukás István második otthona, a díszpolgárság és a róla elnevezett színház után szoborral tiszteleg az író előtt – hangzott el az idén elhunyt Kossuth-díjas művész tiszteletére rendezett emléknap szoboravató ünnepségén szombaton.
Haszid zsidók vándoroltak Bustyaházára (Bustyino)– adta hírül a zakarpattya.net.ua hírportál július 25-én. Az Izraelből, az Amerikai Egyesült Államokból, Nagy-Britanniából, Belgiumból, Magyarországról és Romániából jött zarándokok elhunyt felmenőik tiszteletére érkeztek a településre.
Veszélyes állapotban van az ungvári járási szerednyei vár. A történelmi jelentőségű épületet a XIII. században valószínűleg a templomos lovagrend emelte. A román stílusban készített vár értékes műemlék, amely nemzeti védelem alatt áll, ennek ellenére igencsak megviselt állapotú.
Alföldy-Boruss Csilla orgona- és csembalóművész, tanár vezényelte a Közgazdaságtudományi Egyetem Chorus Oeconomicus énekkarát nyugat-berlini turnéján. Az akkor még kezdő muzsikus számára nagy élményt jelentett a közös munka, amire negyven év távlatából is szívesen emlékszik vissza.
A krízishelyzet miatt idén ugyan elmaradt a 195. Anna bál, viszont kísérőrendezvényei méltó módon szolgálták Balaton történelmi fővárosának kulturális életét. A programok között a július 21-22-én megrendezett Balatonfüredi prímásverseny a programsorozat különleges színfoltja volt.
Zicherman Sándor festőművész alkotásait bemutató tárlatot nyitottak meg július 22-én Magyarország Beregszászi Konzulátusának Munkácsy Mihály Galériájában.
Nyolc magyar filmet vetítenek augusztus 4. és 6. között a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) magyar napok című programjában – közölték szerdán a szervezők. Emlékeztetettek arra, hogy az előző években egyetlen napon vetítették a magyar filmeket. Most azonban a korornavírus-járvány miatt megváltozott a fesztivál lebonyolítása és több kisebb helyszínen, kevesebb nézővel zajlanak a vetítések, így…
End of content
End of content