Novák Endre-emléktáblát avattak Ungváron
Az emléktáblát a Szobránc utca 14. szám alatt helyezték el május 16-án a híres orvos, a megyei kórház alapítója egykori házának falán – tette közzé a mukachevo.net hírportál.
Az emléktáblát a Szobránc utca 14. szám alatt helyezték el május 16-án a híres orvos, a megyei kórház alapítója egykori házának falán – tette közzé a mukachevo.net hírportál.
Kiemelt első díjat nyert a párizsi Concours Musical de France nemzetközi zongoraversenyen a 18 éven aluliak között Boros Misi, a közmédia Virtuózok című komolyzenei tehetségkutatójának felfedezettje.
A borús felhők ellenére is előcsalogatták a jókedvet május 13-án a beregszászi művelődési házban gyülekező táncos, zenész- és színésznövendékek. A tanév végéhez közeledve a városi művelődési osztály minden év májusában megrendezi Beregszász művészeti együtteseinek, csapatainak szemléjét.
Negyvenöt évvel a cannes-i nemzetközi premier után vasárnap este újra bemutatták Makk Károly Szerelem című alkotását a 69. cannes-i fesztiválon, a nagy klasszikusok felújított változatát bemutató Cannes Classics elnevezésű programban.
A sárosoroszi Holozsay Eszter fuvolajátékával ezúttal is elbűvölte az öttagú szakmai zsűrit.
A Vigyázók Had- és Kultúrtörténeti Egyesület tagjai évek óta látogatnak Kárpátaljára magyar honvédek sírjai után kutatva, méltó emléket állítva az elhunyt katonáknak. Az egyesületről és annak pontos tevékenységéről olvasóink korábban már tájékozódhattak, akkori írásunkat itt olvashatják.
Illyés Gyula 1956. október 24. és 1957. január 31. között írt, két évvel ezelőtt napvilágra került naplófeljegyzéseit tartalmazó kötet jelent meg a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Magyar Szemle Kiadó közös gondozásában a forradalom 60. évfordulója alkalmából.
Egy nap Beregszászban címmel mutatott be komédiát a Beregszászi Magyar Népszínház és a Jaroszlav Bandurovics Ukrán Színtársulat április 30-án Beregszász testvérvárosában, Tiszaújvárosban.
Kárpátaljaiak is részt vettek a május 7–9. között első ízben megszervezett Ferenc-festen a Ternopil megyei Brezánban (Berezsani).
A Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület szervezésében nyílt kiállítás május 6-án Németországban.
End of content
End of content